De fejembe villant egy gondolat.
Lehet, hogy extrém, de egy próbát megér.
Több, mint 8 hónapja született Mór, augusztus 5-én. Nehéz szülés volt, főleg lelkileg. Mégha a szomszéd szerint nem is volt az.
Egy baba 9 hónapig tartó bent-hordozása, megszülése, mondjuk ki, emberpróbáló munka.
Az úgynevezett erősebbik nem tuti nem bírná ki.
Fizikailag, lelkileg is megterhelő annak minden csodájával együtt.
Amint egy baba megfogan, az anya mindent annak fényében tesz-gondol, hogy a kicsinek jó legyen.
És ez így marad örökké.
Emlékszem, amikor Mór megszületett, rá pár napra belémhasított az érzés, hogy Ő tőlem függ, ki van nekem szolgáltatva.
Szégyen-nem szégyen, engem ez szorongással töltött el, nem volt benne semmi felemelő. Az jóval később jött el.
Azóta nap mint nap szembesülök azzal, hogy ez az egyetlen olyan helyzet, amiben pótolhatatlan vagyok.
Egy anya soha nem pótolható.
Most a saját bőrömön tapasztalom, hogy nélkülem például nincs alvás, evés (merthogy a kanalazás továbbra is csak napi egyszeri próba-móka).
Éjjel, ha felriad, megfogja az ujjam és alszik tovább.
Ha nem alszik tovább, akkor is én vagyok, aki hosszas munkával visszaringatja.
Ez nem az én csodálatosságom, ez ösztönös. Néha kiakadok. Tegnap is például, amikor hiába ringattam, nem aludt, ámde sírt. Idegőrlő volt. De amint elaludt, szinte hiányzott.
Tudjátok, a Stockholm-szindróma.:)
Miért hablatyolok most erről?
Mert Mór hamarosan egy éves lesz.
És az az ő szülinapja lesz.
Pedig, ha a logikát nézzük, neki nem (csak) a születését kéne ünnepelni, hanem az időt, ami mögötte van, amit sikeresen végigcsinált.
A történetből viszont kihagyhatatlan az anya.
Nyilván augusztusban semmi más nem érdekel majd, mint hogy megünnepeljem a kisfiúmat, de én ma azt mondom:
Boldog szülinapot Anya, szívből, hálásan, mély szeretettel köszönök mindent, amit 27 éve és azóta értem tettél.
Pedig biztos Neked is volt szomszédod, de sikeresen lesz***tad.;)
És milyen jól tetted!!!
Nuska
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése