Kedvenc mondatom.
Csak egy a baj, hogy ezt nagyon sok ember a világon ugyanígy elmondhatja magáról.
Sokmilliárd anya él a bolygón, gyerekét nevelgetve.
Azt nem tudom, hogy más országban hogy van, de itthon fix, hogy önérzeti kérdés a gyereknevelés.
Például egy alapszitu:
A nagymama, aki felnevelt x gyereket, találkozik az unokájával.
Nagyi: Vettem a kicsinek babakekszet.
Anya: Kedves vagy, de mi nem adunk neki babakekszet.
Nagyi: Hogyhogy nem? De hiszen Ti imádtátok!
Anya: Persze, hogy imádtuk, hiszen édesség. Mi viszont nem adunk neki, ráér még a cukorral...
Nagyi: Ó hát annyi cukor nem árt meg.
Anya: Tudom, de mi ennyit sem akarunk adni. Nagyon aranyos vagy, hogy vettél, de mi nem adunk ilyesmit. Nem egészséges.
Nagyi: Ti is felnőttetek valahogy, pedig egy csomó ilyet ettetek.
Anya: Attól még egészségtelen, de hagyjuk, zárjuk ezt rövidre.
Nagyi: Pedig direkt neki vettem, olyan finom, biztos szeretné... De hát úgy tűnik, most ez a divat, ti tudjátok...
Na, ismerős?
Mi minden van egy ilyen párbeszéd mögött?
A Nagyi szeretne kedveskedni az unokájának, vesz neki valamit, amit az ő gyerekei imádtak anno.
Erre kiderül, hogy darázsfészelbe nyúlt.
Szegény Nagyi.
Anya látja, hogy a Nagyi csak kedves akart lenni, de nem fogadhatja el csak azért, hogy ne legyen sértődés.
Szegény Anya.
A Nagyi próbál érvelni azzal, hogy anno a gyerekei imádták a kekszet, de Anya szerint egészségtelen, ezáltal némileg (akaratlanul is) lefikázza a Nagyi szülői teljesítményét.
Szegény Nagyi.
Anya kezd türelmetlen lenni, amiért magyarázkodnia kell valami miatt, ami nekik természetes, bevált, mégis úgy tűnik, mintha ő lenne faksznis hárpianya.
Szegény Anya.
Nagyi kezdi érezni, hogy nincs mit tenni, tényleg nem az ő gyerekéről van szó, rájön, hogy nincs beleszólása, de még azért megpróbál érvelni, mert nem akar alulmaradni sem anyaként, sem nagyiként.
Szegény Nagyi.
Nagyi beveti a nagyágyút: ez most a divat, ti tudjátok...
Ezzel egyrészt lemond a keksz-adásról, másrészt elbagatellizálja Anya nevelési elvét.
Szegény Anya.
Láthatjuk, egy ilyen szituációból senki sem tud jól kijönni.
Ám gyakran megesik az ilyen.
Aknamező az alábbi néhány téma:
-altatás (Miért így? Ez így nem normális! Mi nem így csináltuk! Hagyd sírni! Szerintem jobb lenne máshogy. Ti ennyi idősen már átaludtátok az éjszakát...)
-etetés (Nem elég már a tej, adjunk neki mást is! Ti ilyenkor már velünk ettétek a húslevest. Tegyünk hozzá kis sót,cukrot, akkor majd jobban ízlik neki.)
De ott van még a cumi/nem cumi, pelenka/szobatisztaság, együttalvás/kiságy...
Kikerülni a nézetkülönbségeket nem lehet.
Mertogy mások vagyunk.
Van-e megoldás?
Nem tudom, talán.
Egyrészt nem tudhatjuk, hogy ahogy mi csináljuk, hibátlan mód-e.
Ezért ne vegyük véresen komolyan.
A szomszéd is mindig mond ezt -azt, de Ő ugye le van sz***a.
A Nagyi érzései viszont fontosak.
Így el lehet mondani Neki, hogy anno biztos Ő is a legjobbat akarta a gyerekeinek. Ez velünk sincs másképp.
Mind tudjuk, hogy nincs tuti recept semmire.
Akkor sem, ha már felneveltünk harmincöt gyereket és mind túlélte.
Épp ezért az NEM ÉRV, hogy valaki "már felnevelt x gyereket".
Ágival is vannak néha "vitáink".
Például kajafűszerezés, altatás ügyben.
De valahogy sikerül úgy megbeszélni ezeket, hogy egyikünk sem érzi sem magát, sem a másikat szaranyának.
Talán mert mindketten tudjuk, hogy nincs tuti tipp.
Aki azt hiszi, hogy van (pl a szomszéd), az le van sz***va.;)
Üdv,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése