Elég baj az.
Én is voltam így, ó jaj, de mennyire.
Emlékszem, Mór egyhetesen kajakómában aludt a vállamon, amikor valaki azt mondta: "Jaj anya, miért tartasz így ez nekem nem kényelmes."
Fú, de szarul esett. Napokig ki voltam akadva.
Mostmár nevetek. A gyerek nyálcsorgatva aludt a vállamon, láthatóan teljes elíziumi állapotban. Akkor meg miért esett rosszul?
Na miért?
Nyilván mert bizonytalan voltam magamban.
Másik példa, elég gyakori, klasszikus eset.
Mór a hátamon, szembe velem babakocsis anyuka szemét forgatja, hangosan cümmög, láthatóan utálja a látványunkat is. Hogy miért, nem tudom. Lehet sajnálja Mórt...lehet azt hiszi hogy én sajnálom az Ő gyerekét -akire rá se néztem?!-, passz, fogalmam sincs.
Annyi helyzet van amiben anyák egymás ellen fordulnak, csak tudnám, miért.
Én már rég nem foglalkozom azzal hogy ki ítél el. Luxus. Tuti sokan elítélnek. Sőt, vannak konkrét emberek akikről tudom hogy ki vannak akadva attól ahogy én csinálom. Ki ezért, ki azért tart ufónak vagy nem normálisnak. Szerencsére Mór úgy tűnik eléggé bír engem, én is őt, a férjem meg mindkettőnket, mi is őt, szóval azt hiszem nagy baj nem lehet.
Ha foglalkoznék a szomszédokkal, sőt, nagyítóval keresném hogy ki néz rám ferde szemmel, megkeseredett paranoiás nőszemély lennék.
Épp elég magamnak megfelelni, az se sikerül mindig.😂
Nem ítélek el senkit, hacsak nem bántja a gyerekét. Ennyi ami érdekel. Amúgy meg semmi közöm hozzá. Szerintem.
Én nem adom bölcsibe Mórt, szoptatom amíg akarja, velünk alszik amíg akarja. Nem erőltetem bilire, de hagyom hogy ismerkedjen vele. Mosható pelust adok rá, mert iszonyat jó cucc, de eldobhatóst is szoktam néha, nem görcsölök a dolgon.
Nem hagyom a gyereket tombolni, rongálni, homokot szétszórni, másokat bántani, falra firkálni. Nem kiabálok vele, de szigorúan megszabom a határokat. Nem hagyom szittyóra, de nem azért mert gáznak tartom, hanem mert nem akarom. Még.
Nem tudom a tutit, fingom nincs semmiről. Csinálom ahogy tudom, amiben hiszek, amiben a férjemmel hiszünk. Nekünk így a jó.
Függetlenül mindenkitől, mindentől. Más meg máshogy csinálja.
Nem azért mert velem nem ért egyet hanem mert ő így tartja jónak, nem? Más anyaságának semmi köze az enyémhez. És fordítva.
Mind tudjuk hogy minden gyerek más.
Azt is hogy minden ember más.
Azért mert én szeretem a Beatles-t még nem kell mindenkinek azt hallgatnia!
Azért mert az én kedvenc kajám a csoki attól még nem kell másnak is azt ennie raklapszám!
Azért mert én imádom a fekete színt, nem gondolom hogy aki pirosban jár az elítél vagy sajnál a fekete gönceim miatt.
Miért lenne ez máshogy az anyasággal?!
Gondolkodjunk ezen el egy picit.
Ha holnap megírom hogy Mórral szoktam fürdeni, megkérek mindenkit aki kiskádban fürdet hogy ne vegye magára, de nem szoktam más anyákra, más babákra gondolni fürdés közben. Na, ez is csak egy példa volt.
Képzeljétek, mind überfasza, pont jó, pont a Ti gyerekeitek legeslegjobb anyukái vagytok!
Nem más, hanem Ti! Te! Az egyetlen, a nélkülözhetetlen.
Mit számít ha más gyerekek más anyukái máshogy gondolkodnak?
Legyen inkább izgalmas, egzotikus, hogy milyen sokfélék vagyunk.
Itt a tavasz, lazuljunk, nyissunk, legyünk jelen, bízzunk magunkban, legyen a világ egy befogadó, színes hely.
Gondolj bele, van (legalább) egy emberke, akinek Te vagy a világ. Nem pont elég ez visszaigazolásnak arról, milyen csodálatos és pótolhatatlan vagy? ;) :)
