Akkor még nem is sejtettem, mi vár ránk...
A sztrájk negyedik napján úgy tűnt, minden visszaáll a régibe, Mór újra szopizott, ahogy előtte, sokat, sokszor, alváskor is...szóval kezdtem megkönnyebbülni.
Aztán egy nap béke után megkezdődött a pokoljárás.
Teljes visszautasítás. Vagyis nem egészen.
Mutogatott a cicimre, mint amikor enni kérni szokott. Ekkor ugye megkínáltam, ő lelkesen odabújt, majd megharapott és keserves sírásba kezdett.
Ezzel teltek egyre frusztráltabb napjaink. Altatni csak kézben, sok sírással lehetett, letenni esélytelen volt, mert a cicin visszaalvás semműködött egy idő után. Eleinte félálomban már nem harapott, de aztán amint cici került a szájába, harapni kezdett majd üvölteni.
És igen, azt is megpróbáltam, hogy nem adok semmit, hátha csak hagynom kéne aludni, node nem, csak vergődött.
A melleim közben málnaszerűen csomósodni kezdtek, a kezeimet sem tudtam emelni kínok nélkül, szóval fejni kezdtem.
Mór napközben szinte alig evett, alig ivott, nem szopizott, viszont rengeteget sírt.
És hogy emeljük a tétet, meg is fázott, orrszívásos könnyes-birkózások, csöppentés, nurofen, kúp...
Nyilván ez sem könnyített a dolgon...
Aztán jött A HORROR éjszaka.
Egyik este, fürdés után kúpot adtunk, germicid c-t. Eddig ez volt a tuti befutó, ha Mór fogzott vagy beteg volt, ez segített mindig, hogy éjjel legalább aludjon kicsit.
Na hát azon az estén a kúp után sem változott semmi. Sőt. A kisfiunk altathatatlan lett, maximum pár percre aludt el a karunkban, ha letettük, felébredt, ha cicit kapott, harapott, majd visítani kezdett, 5 órán keresztül rúgkapálva, hisztérikusan sírt. A kólikás időszakban sem viselkedett ennyire szívszakítóan.
Éjjel 2-kor adtunk egy nurofent, mert hát a kúp -nem érzékelt- hatása már tuti elszállt. Továbbra is sírt. Felhívtuk az ügyeletet, ahol azt mondták, hogy ez bizony a füle lesz, ha nem hat a nurofen, irány a Heim Pál.
Hát, mi nem vártunk, taxiba ültünk és indultunk, nem bírtuk tovább nézni ahogy szenved.
Mire beértünk a kórházba, a gyerek vigyorogva udvarolni kezdett az éjszakás nővéreknek, totál hülyét csinálva kétségbeesett szüleiből. Nyilván beütött a nurofen.
Megvizsgálta a fül-orr gégész, semmi.
Megvizsgálta a belgyógyász. Semmi.
Ám: "Úristen, szegénynek rengeteg foga jön egyszerre."
Na. Szóval az istenverte fogak.
De akkor miért sír, ha kapott kúpot??!!
"Mert a germicid c csak max 10 kilóig jó."
Fasza. (Bocsánat.)
Magyarul a gyerek 5 órán át pokoli fájdalmak között vergődött gyakorlatilag fájdalomcsillapító nélkül.
Hazamentünk, aludni továbbra sem tudott a kisfiunk, a hajnali Oroszlánkirály szinte tragikomikus volt.
Végül a lefejt tejet cumisüvegből végre elfogadta és beájult.
Ezután sem aludt sokat, mindössze 5 órát.
Mikor felkeltünk, nagyon elszánt voltam.
Felhívtam a gyerekorvos barátunkat, hogy adjon tanácsot fájdalomcsillapítás ügyben. (Nappal nurofen, éjszakára cataflan csepp)
A harapás-ügyben pedig a csodálatos LLL (La Leche Liga) egyik tanácsadóját kerestem fel.
Végre megnyugtatott valaki.
Amit Mór csinál, nagyonis gyakori.
Sok baba, akiknek jön a foga, főleg ha több egyszerre, nem csak fájdalommal küzd, hanem egy állandó rágási, harapási kényszerrel.
Magyarul Mór szeretne szopizni, de amint ott a cici a szája előtt, azonnal harap, sír. (Pedig már azt is feladtam, hogy elveszem tőle. Nem bánom ha harap, csak ne sírjon többet...)
Javasolta, hogy ne adjam fel, biztosított, hogy el fog múlni, ő már sok ilyet látott.
Pucérkodjunk sokat, fürödjünk együtt, legyen ott a lehetőség a bújásra-szoptatásra, hordozzak, minimalizáljam a cumisüveget, félálomban-álomban próbáljak szoptatni...
Hát, ez van most.
Ha kap fájdalomcsillapítót, akkor szopizik, el tud aludni, nem harap, boldog.
A fogakat nem látjuk, csak a bedagadt, fehér ínyét...
Mint mindig, az ösztöneim most is jól súgtak.
Eleinte azt hittem, ez egy agresszív elválasztódási mód.
Hisz néhány szomszéd is erre utalt, hogy nem kell neki a cici, idegesíti, azért harap.
De én tudtam, hogy ez hülyeség.
Mert ha nem kell neki, akkor nem sír utána és tud aludni is nélküle.
Elmondani nem tudom, milyen érzés, ha a nemrég még békésen szopizó babád egyszercsak kínlódni kezd a mell közelében, hogy nem tudod megnyugtatni, vígasztalni...
A teljes ambivalencia, amivel hozzád viszonyul a kicsi, az idegőrlő mindkét fél számára.
Most jobb. Most csillapítjuk a fájdalmat, még a borostyán nyaklánc is visszakerült és legalább az alvás újra megy.
3 nap kihagyás után újra visszatértünk a mosható pelushoz.
(Ha az ember egy hétig nem alszik, a gyereke csak kézben hajlandó lenni, akkor a szar is le van szarva, nem csak a szomszéd...)
A horror éjszaka utáni éjszaka Mór felborzolt biológiai órája egy pár órás éjjeli partit produkált, sírás nélkül, csak szimplán játszani akart.
Máskor ezen kibuktunk volna.
De csak boldogok voltunk, hogy nem sír, nincs baja. Százszor is inkább partizzon éjjel, minthogy egyszer is úgy szenvedjen, mint azon az éjszakán.
A helyzet még nem rendeződött, mindenki kimerült, a lakás romokban, mindenütt nurofenes adagolók, a porszívó az orrszívás miatt az ágy mellett, cumisüvegek bennük több napos lefejt tej... Szóval katasztrófa sújtotta övezet. Ha a szomszéd látná...
De optimisták vagyunk, lekopogjuk, a helyzet javul.
A sztrájk is veszített az intenzitásából, a melleimen a véraláfutások halványodnak, a csomók eltűntek, Mór itt alszik mellettem és én megfogadtam, soha többé nem panaszkodom amiatt, hogy ha egész éjjel szopizni akar.
Bármit, akármit, csak ne szenvedjen.
Mert akkor mindenki szenved.
