A tápszer, babakocsi, kiságy "vitatéma"

Sokat írtam már a szoptatásról, hordozásról, együttalvásról. Mindarról, ami ma meghatározó része az életünknek. 

De idáig egy hosszú út vezetett, tele olyan élményekkel, amiket az igazságosság érdekében meg kell osszak Veletek.

Ez a blog ugyebár nem hirdet igét. Nem teszi le a voksát egy igazság mellett. 

Épp ezért pótolom egy hiányosságomat.

Ez a poszt a babakocsi, kiságy, tápszer, cumi(süveg) témakört (is) vesézi ki és nem, nem azért, hogy miért rosszak. 

Sajnos manapság az anyukák egyik fele sértve érzi magát a másik fél által. 

Ha az egyik másképp csinálja, a másik úgy érzi, őt az egyik biztos leminősíti...hülyén hangzik? Az is.

Egyrészt teljesen tök mindegy, mit gondol a másik anyuka.

Másrészt íme a közhely: minden baba más.

Itt kezdődik a történet.

Az én gyerekem utálta a kiságyat. Egy kezemen meg tudom számolni, mikor aludt rendesen két óránál többet egyhuzamban az ágyában.

Ma már az a két óra is olyan távolinak tűnik...

Imádok vele aludni, a férjem is, nekünk ez a jó.

De emlékszem, amikor Mór aludt az ágyában, légzésfigyelő beizzítva és én odakint Így jártam anyátokkalt néztem, miközben fejtem. Haha. Anya mit csinál a szabadidejével, ugye...

Igen, akkoriban rengeteget fejtem, nem volt tejem, szinte semmi.

És itt jutunk el a tápszerhez. 

Mert mi azt használtunk három hónapig.

Kőkemény volt. Aki szerint az a könnyebb út...hát, az nem tudja, milyen az éjszaka közepén felkelni, megkeverni, melegíteni a tápszert, amikor alig látsz a kimerültségtől. Az nem tudja, milyen az, amikor a gyerek visít az egyik kezedben és a másikon a sor, hogy a tápszerkeverés műveletet végig vigye, ha esetleg nincs otthon az apa. 

A cicit nem kell melegíteni, sterilizálni. Szoptatni fekve, sőt, tovább megyek, alva is lehet. 

Ha együtt megy az alvás, akkor a gyerek gyakorlatilag önkiszolgál, nem kell az anyukának ugrálni ágyból ki, ágyba be. 

Mi próbálkoztunk babakocsival is. Egy rövid ideig -kb egy hónap- Mór az egyik alvását abban bonyolította. 

Hát...van, aki erre esküszik. Mórt nem lehetett elalvás után kitolni az erkélyre. Őt végig ringatni kellett. Már akkor is felszínes alvó volt. Magyarul amíg aludt, én róhattam a köröket. Halálosan unatkoztam, mindkét kezem foglalt volt a tologatás miatt és egyáltalán nem tetszett a dolog. Szerintem babakocsit tolni rohadt fárasztó. Cipelni, navigálni... 

Mondom, más az, ha a gyerek elalszik és le lehet állni, az nagyon más tészta. 

Ha hordozóban elaludt, jöttem-mentem, ettem-ittam, ültem-álltam, takarítottam, főztem, sorozatot néztem, még koncerteken is voltam. 

Mostanság az egy alvását cicin nyomja. Rettenet, feküdnöm kell mellette, pihennem, posztokat írnom a blogra... Viccen kívül, ennél nagyobb bajom sose legyen. Ő meg természetesen ezt ki fogja nőni. Én meg sírhatok majd utána. :)

Mit akarok mindezzel?

Hogy én kipróbáltam szinte minden utat.

A tápszerezés után megváltás volt, hogy összejött a szoptatás. Instant nyugalom. 

Persze kötöttségekkel jár, de szerencsés vagyok, mert megtehetem, hogy itthon legyek vele, itthonról dolgozom, amikor dolgozom. Addig tervezek szoptatni, amíg csak lehet, egyelőre így gondolom. 

Cumit fél éves kora óta nem kér Mór, maximum dobálni, rágcsálni, vagy az én számba dugdosni.

A kiságy szétszerelve hever. Persze, néha eszembe jut, milyen volt nézni a sorozatot amíg Mór magában aludt. Jó volt, hogyne! De azok a 20 perces alvások, 40 perces ringatás-szeánszok után..hát, finoman szólva nem hiányoznak.

Akinek a gyereke nyugodtan alszik magában, az joggal mereszti a szemét, hogy hogy az istenbe lehet az normális, ha az én gyerekem cicin alszik (el)?! 

Hát úgy, hogy másképp nem megy. Az én babám így alszik 11-12 órát éjszaka. Szerintem nem rossz üzlet.:) 

Valamit valamiért.

A babakocsit hónapok óta elő sem vettük. Mór megy a hátamra, így vonulunk mindenhová. Sok babakocsis anyuka úgy néz rám, mint egy véres ellenségre, mintha az, hogy én hordozok, az ellenük lenne, mintha róluk állítana ki elégtelen bizonyítványt.

Megszólnak, összesúgnak, cümmögnek.

Vicces. 

Pedig ha tudnák, milyen utat jártam be...

Megbecsülök minden sikeres szoptatást, nyugodt éjszakát, jó sétát, mert emlékszem a rengeteg sírással kikövezett útra, ami a MI útunkhoz vezetett. 

Ez lenne a lényeg. Hogy mindenkinek saját útja van. Senkinek sem könnyű megtalálni a magáét. 

Olyan egyszerű ítélkezni, vagy azt hinni, minket ítélnek, pedig azt legalább az anyukák tudhatnák, nincs könnyebbik út. 

Mindegyiknek megvan a maga "kockázata és mellékhatása".

Én esküszöm a szoptatásra, mégis azt mondtam egy barátnőmnek, hogyha nagyon kínlódik, hagyja a fenébe, mert egy boldogtalan, agyonfrusztrált anya rosszabb egy olyannál, aki nyugodtan, békésen adja a cumisüveget. 

Mindenkinek joga van keresni a maga ösvényét, amiben anya és gyerek is boldogan megfér és együtt bandukolhatnak rajta a legnagyobb szeretetben.

Bárcsak tudnánk mi anyukák is együtt bandukolni...hiszen így vagy úgy, de anyának lenni -ha gyönyörű is- nehéz. És ez bizony közös nevező, ha beismerjük, ha nem.