A végtelen tűrőképesség és a szakadék szélén hisztérikusan remegő kétségbeesés tökéletesen megférnek egyazon helyen.
A mindent felülmúló, kimeríthetetlen szeretet és a fogcsikorgató düh, idegesség kéz a kézben járnak.
A megmagyarázhatatlanul végül valahogy mindig kibírható krónikus kialvatlanság és a non-stop készenléti, sasszemű állapot összetartoznak.
A remény, hogy a legjobbat tőled telhetőt adod és a rettegés, hogy ez mégsem így van, egyszerre vannak jelen.
Ezek az érzések eddig is jelen voltak, de most, hogy elköltöztünk egy idegen országba, csak felerősödtek.
A helyzet megerősített abban, hogy az anya-gyerek viszonyt soha nem szabad lealacsonyítani elméletek, szakkönyvek, szomszédok szintjére.
Mert amiben megfér ennyi ellentétes érzelem, az tényleg egy misztikus valami.
Tele megfejthetetlenséggel.
Magunkra figyelni, elfogadni, megélni, átélni...ezek anyaságtól függetlenül is fontos, életmentő dolgok.
Nem mondom hogy ennek én doktora vagyok, de törekszem az elsajátítására.
És akkor máris könnyebb lesz@rni a szomszédot.
Ha egyáltalán létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése