Egy éve túl voltunk egy hóviharon, elakadtunk Tatán. Nem jutottunk el a síterepre. Együtt voltunk, pustolt a hó, fújt a szél.
A szivemben pedig a hirtelen született nyugalom, puha melegség.
Béke.
Mindenkinek más ez az emlék, biztosan. Nekem a ritka belső csend emléke.
Ma pedig szombati vasárnapi ebéd volt, amiről majd egyszer biztosan irunk!
Olyan jó hogy van ilyen, hogy lehet ilyen, hogy vagyunk, hogy jó volt együtt!
Azt hiszem a szomszéd is megirigyelte volna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése