Ági a kimerültségről és a mini zsarnokokról

Van hogy kimerülünk. Kicsit. Nagyon. Rettenetesen. 

Mert sokszor nagyon nehéz az anyaság! A kisgyermek igazi zsarnok, nem azért mert gonosz, hanem mert neki az a jó ha az anya/apa mindig jelen van. Ösztönből követeli azt ami neki kell!  

Ha  rászokatják az állandó jelenlétre, akkor pláne ez az evidens számára. 

Igen, imádnivaló, aranyos és tündér. 

De amikor az anya fáradt, aludni szeretne, vagy csak úgy, semmit tenni, akkor bizony nagyon nehéz kedvesen és nyugtatóan babát altatni, ringatni, énekelni, mesélni neki, sokadjára, ugyanazt! 

Nekünk is van vitánk erről Annával. 

Ő nem hagyja sirni soha a kisfiút, a kisfiú, aki amúgy egy tünemény, bizony sokszor tombol, ha valamit akar. 

Túlingerlődik a sok nappali élménnyel, és a túlingerelt agykéreg nem kapcsol ki, nem hagyja elaludni. Rengetegszer felébred. El kell ringatni újra, megszoptatni...

Ha még ehhez a foga is jön, márpedig az mindig jön, akkor ez nonstop és gyakran idegörlő ügyelet az anya része. 

Amikor pedig megérkezik haza az apa, aki fáradt, és tele a napi történések izgalmaival, akkor a kisgyermek "jó esetben", ha hagyja, átpártol azonnal hozzá és őt vonja be a foglalkoztatóba. Pedig szeretne pisilni egyet, inni valamit, leülni egy picit, vagy csak úgy, simán, hosszan, boldogan-megölelni a párját. Erre a kicsiny gyermeket bizony meg kell tanitani. 

Arra hogy várni kell egy csöppet.Vár-ni!!!! Hisz jobban jár egy békés, nyugodt szülővel, mint egy kényszerpályán feszt mosolygó, ingerült robottal. 

Ugyanez az anyára is vonatkozik természetesen. 

Ne neveljünk zsarnok gyermeket. Azon kivül, hogy az neki is rossz (lesz), gondolj arra hogy 10 év múlva is tudod e szeretni akkor, amikor orditva követeli vélt vagy valós jussát? 

Sokan vannak, akiknek nincs segitségük. Ez nehéz ügy! De meg kell tanitani a kisgyermeket a várakozásra. Játékosan, kedvesen, következetes határozottsággal. Nos, igen, ehhez bizony néha sírás is társulhat, de leginkább csak "káromkodás".

Nem tragédia! Nehezebb az ügy, ha a gyerek mindenhez az anyát igényli. Nélküle nem létezik semmi. Ilyenkor nehéz segíteni a kimerült anyának bármiben is! De persze a segítő nem hivatott  pótolni az anyát, ezt tudjuk, de szinte semmiben nem tud segíteni, mert az anyafüggés annyira intenzívre sikeredett. Mint ahogy Annáéknál. (Ez természetes, hiszen egyedül vannak, a városban nincs segítségük, naná hogy ezt szokta meg a fiúcska és Anna is.)

A dolog másik oldala, hogy az anya se engedi ki a kezéből a gyermekecskét, mert nem igazán bízik abban, hogy a ded jól el lesz látva, nélküle! 

Sok kimerült, lestrapált,csontsovány vagy épp szétfolyó anyát látok én, aki már árnyéka valahai önmagának, aki áhítja a csendet, a szeretetet, az ölelést, mert adni és megint csak adni, aztán ismét és újra és megint újra- hááát bizony nagyon nehéz, ha nem kap újratöltést, jó visszajelzéseket, dícséreteket, elismerést a környezettől, és ha nem repkedhet egy kicsit szabadon, kontroltalanul, just for fun! (csak a szórakozás kedvéért) 

Ezek híján besomfordálhat a depressziós rosszkedv, az önértékelési bizonytalanság, a szorongás, a kisebbrendűség félelme, a harag, az irigység és a dühkitörések, meg persze sok más! 

Bátran merjetek néha nemet mondani a követelőző kisgyermeknek, és bátran merjetek igent mondani a felajánlott segítségre! 

Tanuljatok meg elfogadni, hisz annyi mindent adtatok önmagatokból az elmúlt hosszú hónapokban, években! 

A gyermeked így is úgy is imád! Tanítsd meg arra is, hogy neked mi a jó! 

Mert ő nem akar rosszat, csak tőled kell megtanulja a helyes irányokat, eszközöket s módokat!  

Ági az anyákról

A majom mamája.

Ismeritek ezt a könyvecskét? Neeem? Olvassátok el! ;)

Mindenkinek van anyukája! 

Aki a világra hozott. 

Aki felnevelt. 

Gyakran a kettő bizony nem ugyanaz.  Meg persze vannak béranyák is, akik áldásos segitségükkel anyává tudnak tenni másokat. 

Az anya- téma is végtelen szálra bontható, a szálak gombolyithatók, gubancolhatók. 

Ezekből ám kiemelek most egyetlen szálat, és elnevezem így: anyák! 

Az anya meghatározó, alaptényezője mindenki életének. 

Ha van, azért, ha sajnos már csak volt, akkor meg azért. 

Vannak domináns karakterű anyák. Hadvezérek. 

Logisztikai művészek, mindent jobban tudóak. Lesajnálóak. Diktátorok. Ellentmondást nem tűrőek. Zsarnokok, Manipulátorok. Örök hálát követelőek. Örök tiszteletet elváróak. 

Aztán vannak kedvesek, megengedőek, szorongók és féltők, vannak gonoszak, irigyek, s vannak, akik úgy anyák, hogy fogalmuk sincs arról hogy ők nőnek születtek. 

Sose élvezték a tetszést,a vonzerőt, a flörtölés és a test örömeit, a  nőiség izgalmasságát. 

Viszont van róla elitélő, rossz és megkérdőjelezhetetlen véleményük. Vannak anyák, akiket mindig félteni kell. Olyanok is vannak, akik boldogtalan életük tükörképét várják el a gyereküktől is. 

Sőt! Féltékenyen, irigyen fojtják el még csírájában is a gyermekük önállósodásra, saját boldogságra törekvéseit! 

Egy lánygyerek előtt a női minta az anya!  Vagy istennőnek látja, és mindenben utánozni vágyja, vagy retteg tőle, és sose mer ellenére tenni, vagy fellázad, s felnővén mindenben ellenkezően fog élni, lenni, választani.

Olyan is van persze, aki inkább feladja, mert nem bírja a bűntudatot, a félelmet és a szorongást. 

A pszichoszomatikus betegségek melegágya ez!  

Egy fiúgyerek előtt dettó. 

Egy nagy gond azonban van. 

A kisgyerek erről mit sem tud! Meg akar felelni az anyjának! Kedvére tenni! Simogatja a mamát, szeretetét fejezi ki ezerképpen, a mama kedvéért még a nemszeretem dolgokat is megteszi! Ámde mi van ha ez sose sikerül? 

Láttam a minap egy fotót. 

A "főanya"kacagva ül, szép, derűs, előre nézve nevet a kamerába, felnőtt lánya pedig kislányként hajtja vállára a fejét. Szeretné ha szeretné, elismerné, ölelné őt az anyja. 

Nade ha rá se néz? 

Ha csak önmaga számít? 

Az anyaság, de az apaság is, csak persze másként, igazi hatalom! 

Ezzel lehet élni és lehet visszaélni a fogantatástól kezdve. 

Élet halál ura a szülő, gondoljunk csak a magatehetetlen újszülöttre! 

Sokszor gondolkodtam azon, mennyire fontos lenne ezt tanítani! Nem csak kiváltságosoknak, de mindenkinek! 

Akkor nem lenne ennyi szorongó, megfelelési kényszeres szülőpár, és ennyi kiszolgáltatott gyerek! 

(Ez utóbbi szál megint messzire vezet. Túl sok a molesztált, megfélemlített gyerek!) Miért ne lennél olyan anya, apa, amilyen szeretnél lenni? 

Amilyenre mindig vágytál? A kicsi is felnő! Viszi tovább a szülői örökséget! 

Ne nehéz zsákot, sok téglával tegyél a vállára! 

Igen, persze, mindenkinél van jobb és van rosszabb! De olyan mint te? 

Akit a te gyereked ölel, olyan, az ő számára nincs még egy! 

És ez nem csak nagy felelősség hanem egyben szuperjó! Ez adjon erőt ahhoz, hogy ne szánalmas megfelelő gép legyél, hanem boldog, felelős nő és férfi! Aki tud és mer szeretni! Önmagán kívül a szeretteit is! 

Ági

Ági a hatalomról, avagy "Majd én leszoktatlak!"

Amikor a baba szájába adják a cumit, rászoktatják. Megszereti. Kell neki. Övé. Nyugtatja, összenő vele. Használja.

Jó esetben alváshoz. Rosszabb esetben bármikor a szájába kapja. 

Sok olyan gyereket láttam, aki játék közben, séta közben, sőt, bilin vagy evés közben is cumizik. 

Vesd ezt össze azon felnőttekkel, akik ugyanezt cigivel a szájukban űzik. 

Nos, ez innen ered. 

A mi szakmánk úgy hivja ezt, hogy orális fixáció. (oral: száj, fixáció: rögzültség) 

Van olyan felnőtt, aki egyszerre rágózik, eszik, iszik és/ vagy csókolózik is. 

Vajh mi hiányzik,mi nem elég, mit keres, mi/ki a kevés? 

Nade most nem erről ajarok beszélni. Inkább arról, hogy ha rászoktatok egy felnőttnek kiszolgáltatott gyereket valamire, amiről ő mit sem sejt, és annak a valaminek ő megszokja a számára kedvező hatását, akkor mit is tesz a felnőtt, amikor úgy dönt hogy paff, vége, mert " te már nagy vagy"? Fujj! Kaki, pisi, cumi, kinek mi. 

Eddig mindig ölbe volt, most is mászna, mire a szülő azt mondja, nem, gyere a lábadon, már nagyfiú(lány) vagy. Tragikusabb a szitu, ha eközben ott a kistesó a szülői ölben. A nagytesó ordit, tiltakozik, gondold végig, micsoda érzészűrzavar tombolhat benne! 

Beindul egy nagy belső feszültség, harag, indulat, kétségbeesés, értetlenség, bizonytalanság, tanácstalanság, cserbenhagyatottság érzés. Magány! Leszokatom: ciciről, mert azért nem eszik főzeléket. Leszokatom a biliről, a csokiról, a nagymamáról, a sor végtelen. 

Persze, hogyne, igaz! 

Vannak dolgok, amelyeket jobb elhagyni, cserélni, továbblépni, változtatni! 

Ez evidens! 

Nade sok szülő ezt úgy teszi mint a hadvezér! 

Összeül a felnőttek tanácsa és elkezdik leszokatni valamiről a gyereket, amire ők szoktatták rá! 

Gyakran ingerülten, haraggal, bűntudat keltésével! 

Mindezt azért, mert adott pillanatban nekik úgy kényelmes, úgy felelnek meg a szomszéd elvárásainak. 

Ilyenkor a gyerek lesen marad! Nem érti! Sérül! Fáj neki! 

Láttam olyat, hogy a felnőtt elvette a cumit, elvitte a cica, mikulás, stb. magyarázattal, vagy a kisrongyot, a kedvenc plüsst, bármit. 

Azért, ebben benne van egy nagyfokú agresszió, az uralkodás és a kisebb, gyengébb feletti hatalom élvezete (tudattalanul persze)! 

Sok olyan felnőtt van, aki soha nem merte megvivni a saját harcait a saját vágyaiért, céljaiért, mert gyáva, vagy egyéb okok miatt. 

A kicsi felett mindig könnyebb uralkodni! Élvezni a kicsi gyerek végtelen és feltétlen szeretetét, bizalmát, kiszolgáltatottságát, ragaszkodását és az ebből is eredő hatalmat felette! 

Soha ne éljünk vissza ezzel! Mert ez az igazi szülői felelősség, ez az igazi szeretet. És ahogy annyiszor hangsúlyozzuk itt a blogon, mindig gyakoroljunk empátiát, az nem vezethet tévútra.

Ági

Ági a sokféle módszerről és az egyetlen állandóról, az anyáról

Mindenkit sajnál, és mindenkit irigyel valaki. 

Mindennél van jobb, és van rosszabb. Mindenki gondol valamiről valamit, vagy kimondja, vagy sem. 

Mert pl. itt a textilpelus. Miért ne próbálnád ki? Tedd! 

Miért ne hordozhatnád a kisfiút? 

Miért ne tehetnél bárhogy, bármit? 

Az, ha azt mondom neked, mondjuk én, hogy nekem az eldobhatós pelcsi maga volt a csoda, az nem kioktatás, hanem tény. 

Miként az is, hogy a kiságy, babakocsi és egyéb is, cumisüveg, cumi mondjuk, sok örömteli élményt adott, mert sok boldog érzés kötődik hozzá. 

Van aki úgy, s van aki másként. 

Fogadjuk ezt el, mindkét oldalon. Nem harc ez, nem háború. 

Igen, van olyan hogy a gyerek "ránő" az anyjára. És ettől az anya szenved. 

És van, akit ez az érzés mennybe emel. Én nagyon szerettem a gyerekeimmel lenni, nagy, "cigánykendőbe" kötve,vagy babakocsiban tologatva, vagy ölben, vagy nyakban. 

Szerettem dolgozni is. 

Szenvedtem ha valami nem sikerült, vagy ha nem értettek meg. 

Ha fáradt voltam. 

Hasznàltam tápszert, és szoptattam is sokat. Mindkettő érvényes érzés. 

Egy biztos. A gyerek mindent a szülőtől tanul meg. A függés örömét, és a függetlenség izgalmát is. 

A gyerek a szülők kistükre. Vagy nagytükre:)! 

Élvezze mindenki, akinek úgy jó, ahogy él, ahogy nevel, ahogy mos, főz, hordoz, ölel és szeret. De az élet és a kapcsolatok folytonosság. Új fejezetekkel, új szereplőkkel, új helyszínekkel. Folyamat, mely  múlt, jelen s jövendő. 

Akitől az életet kaptuk, az, tök mindegy hogy kendőben, vagy babakocsival, császárral vagy hüvelyi úton, textilpelusban vagy másban, cumival vagy anélkül, de egész létünk meghatározója. Maga a személy! Az illata, a tapintata, a hangja, az érintése! Maga a kapcsolat milyensége, léte, hőfoka, őszintesége, és megtartó vagy ha kell,  ha az élet úgy forogja ki, akkor az elengedő ereje. Ezek az igazàn lényeges dolgok. Szerintem. 

Érvényes sőt érdekes szempontok lehetnek egy másfajta megközelítésű éves leltárhoz. 

Mindenkinek. 

Szeretettel: anya, aki Ági és aki szintén tervez, és igen gyakran leltároz:)!

Ági az alvós rituálékról

Sok könyv iródott arról hogy kell altatni tanítani. 

Okos, bölcs, segíteni tudó és akaró könyvek. 

Van olyan is, ami nem jó, s van olyan, ami nagyszerű.

Amúgy, minden nagyszerű, ami segít annak, aki segítségre vágyik. 

Én egy dolgot szeretnék most említeni. 

A gyereket hagyni kell aludni. 

Hagyni hogy megtanulja, hogy altassa el magát. 

Kitapasztalja hogy mi a jó, mi kell neki ehhez. Az alvóka az ő választása legyen. Van akinek sose kell, van akinek néha, van akinek mindig más és van aki egy életen át ugyanazt a variánst használja. És van, aki ember-alvókát. 

Most az anya haját, bármijét morzsolgatja, később meg nem tud elaludni, amíg a társa "haja" nincs mellette. 

Függőség alakulhat ki, ami akkor okoz gondot, ha amitől, akitől függ, nincs ott( azonnal). 

Ez bizony kiszolgáltatottá teheti! 

Hiszen a legalapvetőbb és egyik legintimebb életműködése, a saját alvása függ attól hogy a másik rendelkezésre áll-e. Most csak olyan helyzetekről beszélek, ami már mindkét félnek gondot okoz.Akinek nem, az ne is olvassa tovább:)!  

A gyereket rászoktatja az anya valamire, ami neki és a gyereknek is szuper, és aztán a gyerek ettől a jótól függővé válhat! Onnantól pedig ez neki nem jó! Önállóságát akadályozhatja, az anya hatalmát, annak kiterjedtségét felette pedig ( tudattalanul is) nyomasztóvá teheti. Az alvási ritusok jók, kellenek! A mese, a simogatás, az összebújás, sok más egyéb, intimek, jók, és ezért boldoggá tesznek, nyugalmat és álmot hoznak, mint az álom manó! 

Sok minden van még ebben a témában, messze vezet ez a szál is, ez a lélektan jellemzője. 

Ezt a pár megjegyzést vegyétek úgy, mintha kavicsot dobtam volna a tó vizébe! 

Szeretettel kívánok nyugodt, békés alvást és szép álmokat mindenkinek! Ági