Mert sokszor nagyon nehéz az anyaság! A kisgyermek igazi zsarnok, nem azért mert gonosz, hanem mert neki az a jó ha az anya/apa mindig jelen van. Ösztönből követeli azt ami neki kell!
Ha rászokatják az állandó jelenlétre, akkor pláne ez az evidens számára.
Igen, imádnivaló, aranyos és tündér.
De amikor az anya fáradt, aludni szeretne, vagy csak úgy, semmit tenni, akkor bizony nagyon nehéz kedvesen és nyugtatóan babát altatni, ringatni, énekelni, mesélni neki, sokadjára, ugyanazt!
Nekünk is van vitánk erről Annával.
Ő nem hagyja sirni soha a kisfiút, a kisfiú, aki amúgy egy tünemény, bizony sokszor tombol, ha valamit akar.
Túlingerlődik a sok nappali élménnyel, és a túlingerelt agykéreg nem kapcsol ki, nem hagyja elaludni. Rengetegszer felébred. El kell ringatni újra, megszoptatni...
Ha még ehhez a foga is jön, márpedig az mindig jön, akkor ez nonstop és gyakran idegörlő ügyelet az anya része.
Amikor pedig megérkezik haza az apa, aki fáradt, és tele a napi történések izgalmaival, akkor a kisgyermek "jó esetben", ha hagyja, átpártol azonnal hozzá és őt vonja be a foglalkoztatóba. Pedig szeretne pisilni egyet, inni valamit, leülni egy picit, vagy csak úgy, simán, hosszan, boldogan-megölelni a párját. Erre a kicsiny gyermeket bizony meg kell tanitani.
Arra hogy várni kell egy csöppet.Vár-ni!!!! Hisz jobban jár egy békés, nyugodt szülővel, mint egy kényszerpályán feszt mosolygó, ingerült robottal.
Ugyanez az anyára is vonatkozik természetesen.
Ne neveljünk zsarnok gyermeket. Azon kivül, hogy az neki is rossz (lesz), gondolj arra hogy 10 év múlva is tudod e szeretni akkor, amikor orditva követeli vélt vagy valós jussát?
Sokan vannak, akiknek nincs segitségük. Ez nehéz ügy! De meg kell tanitani a kisgyermeket a várakozásra. Játékosan, kedvesen, következetes határozottsággal. Nos, igen, ehhez bizony néha sírás is társulhat, de leginkább csak "káromkodás".
Nem tragédia! Nehezebb az ügy, ha a gyerek mindenhez az anyát igényli. Nélküle nem létezik semmi. Ilyenkor nehéz segíteni a kimerült anyának bármiben is! De persze a segítő nem hivatott pótolni az anyát, ezt tudjuk, de szinte semmiben nem tud segíteni, mert az anyafüggés annyira intenzívre sikeredett. Mint ahogy Annáéknál. (Ez természetes, hiszen egyedül vannak, a városban nincs segítségük, naná hogy ezt szokta meg a fiúcska és Anna is.)
A dolog másik oldala, hogy az anya se engedi ki a kezéből a gyermekecskét, mert nem igazán bízik abban, hogy a ded jól el lesz látva, nélküle!
Sok kimerült, lestrapált,csontsovány vagy épp szétfolyó anyát látok én, aki már árnyéka valahai önmagának, aki áhítja a csendet, a szeretetet, az ölelést, mert adni és megint csak adni, aztán ismét és újra és megint újra- hááát bizony nagyon nehéz, ha nem kap újratöltést, jó visszajelzéseket, dícséreteket, elismerést a környezettől, és ha nem repkedhet egy kicsit szabadon, kontroltalanul, just for fun! (csak a szórakozás kedvéért)
Ezek híján besomfordálhat a depressziós rosszkedv, az önértékelési bizonytalanság, a szorongás, a kisebbrendűség félelme, a harag, az irigység és a dühkitörések, meg persze sok más!
Bátran merjetek néha nemet mondani a követelőző kisgyermeknek, és bátran merjetek igent mondani a felajánlott segítségre!
Tanuljatok meg elfogadni, hisz annyi mindent adtatok önmagatokból az elmúlt hosszú hónapokban, években!
A gyermeked így is úgy is imád! Tanítsd meg arra is, hogy neked mi a jó!
Mert ő nem akar rosszat, csak tőled kell megtanulja a helyes irányokat, eszközöket s módokat!
Ez kellett ma reggel...Köszi! ;)
VálaszTörlés