Vicces, mintha nem elsősorban nők lennénk és mintha nem pont azáltal lennénk még inkább azok, hogy anyává váltunk.
Fontos meghatározni magunknak, mi számunkra a nő, mit jelent nekünk a női(es)ség.
Én is sokat agyalok ezen.
Már írtam is erről nemrégiben a Liliputi blogján.
Számomra a nő puha, melegséget árasztó, otthon illatú.
Megáll a lábán, egyszerre millió dolgot képest csinálni, de szüksége van támaszra.
Nem robot, nem tökéletes. Valóságos, élet van benne.
Élet ami hol eszeveszett boldog, hogy kétségbeejtően fájdalmas.
Mindez benne van.
A nő az origó.
Minden út hozzá vezet.
Ezért is mondják hogy nehéz kiigazodni rajtunk.
Ha egy nő "nem"-et mond, az bizony néha "igen". Mert a nő egy szavában is ott van hatezer árnyalat.
Miért vagyunk olyan bonyolultak?
Miért fordulhat elő, hogy az oly nagyon vágyott gyerek születése után fájdalmas zokogás és reményvesztett boldogtalanság lehet úrrá rajtam?
Miért lehet az hogy ha felkínálják a babysittelés lehetőségét, hirtelen nem akarok elmenni otthonról, pedig addig annyiszor menekültem volna?
Hogy lehet az hogy a test amit szülés előtt utáltam, most, sokkal több konkrét hibával, de mégis szebbnek látom?
Én sem értem magam...hát még egy férfi...
Szóval egy nő sosem 1x1.
Épp ezért azt is nehéz meghatározni hogy mikor mondhatjuk el magunkról, nők vagyunk anyaként is.
Személy szerint én akkor érzem igazán jó nőnek magam, ha tiszta a hajam, spriccoltam magamra valami jó illatot, fel vagyok öltözve nappali ruhába, beágyaztam, a konyha nem szalad, esetleg sütök-főzök valami finomat, Mórral eközben türelmes és jófej vagyok és Ádámot is magamhoz szorítom időnként.
Haha. Na ez nem gyakori.
Az igényeim változnak, hogy épp mi javítja a közérzetemet és a béke érdekében fel kellett ismerjem, hogy egyszerre ne akarjak sokat. Mindent apránként.
Esetleg fel akarok dobni egy sminket? (Mert tél van és tífuszos századfordulós utcalánynak nézek ki a csapzott hajammal, szakad göncömmel és a hamuszínű arcommal?:D)
Akkor nem kifogás hogy a gyerek fogzik és nem hagy békén. Felkötöm a hátamra!
Vagy apránként rakom fel a sminket. Alapozó. Kis dobolás, szopizás, Kisvakond. Korrektor. Sok korrektor. Rengeteg. Labdázás, tésztavíz feltevés, rajzolás. Púder. Forró vízbe tészta beletevés. Pelenkacsere. Kézmosás, szempillaspirál. És (nálam) ennyi is a művelet.
A lényeg, hogy ha igazán akarunk valamit, meg tudjuk csinálni. Mert a nő ebben a legjobb, hogy bármire képes.
Azért nem megy ez mindig, mert a lelkünk, a hormonjaink beleszólnak.
Azért nem sminkelünk, mert úrrà lesz rajtunk a "nekem nem jár", "nekem nem megy" hangulat.
Azért nem megyünk el pisilni mert eszünkbe se jut.
Azért nem cseréljük a pizsamát nappali ruhára mert ha van szabad két percünk, akkor is ülünk, nézzük a végre magában eljátszó gyereket. Nem gondolunk bele hogy ez AZ a két perc amit magunkra számhatnánk.
Szóval hogy ki mennyire érzi magát nőnek, az a saját igényeitől függ.
És az egyensúlyt muszáj kialakítani.
Az igénytelenség nem a zsíros hajnál kezdődik, hanem a szó szoros értelménél.
Egy olyan nő, anya nem lehet boldog, akinek nincsenek igényei.
Egy olyan nő mellett nem lehet boldognak lenni, nem lehet kívánni, aki felőrlődik a folytonos adásban.
Nem kell nagyot akarni rögtön.
Ha megmosom az arcom reggel hideg vízzel és a konyhába menet beledörzsölöm az arckrémet a bőrömbe, már tettem magamért valamit.
Ha szoptatás közben elaludt rajtam a gyerek és a telefonomon nézek egy kis Gossip girl-t, már tettem valamit magamért.
Kinek mi az igénye.
Igény szerint etetek, altatok, játszom.
Rám ez miért ne vonatkozna?
Hogy a szerelmi élet ebbe hogy passzol bele?
Ismétlem, igény szerint. Ha nincs, annak meg kell keresni az okát. Ha van szándék. Minden ott kezdődik.
Ahol van szándék, ott megoldás is lesz.
Mert a nő megoldja. Mindig megoldja. Valahogy. Valamikor. Néha beledőglik. De aztán megoldja.
HA akarja. Ha bírja. De bírja. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése