Ági az Iris ( Ayres) terápiáról, újraszületésről

Yesss! Ez az!  Ez a módszer sok mindenre jó, amikor használtuk, mindenki imádta. Sok kelléke van, az alagút, meg a hálós hinta sokszor siratott meg terapeutát és szülőt egyaránt. Az életkortól függően más és más kerül a gyerekek által használatba, diagnosztikára és korrekciós terápiára is nagyszerű. 

Amúgy sima játszásra pláne szuper! Komplex terápia része, ha konkrét esetben, rendelői keretek közt használódik! 

Mert igen sok mindenre hasznàlható, jó módszer! 

De persze más a játék és más a célzott terápia, amihez persze szakember kell! Nade a kisMór és Zsiga kalandja önmagában siker, kinek miért! 

Meghát végre Anna is túllendül  ezen a dolgon, lehet, hogy neked is át kell bújni legalább egyszer a kisMór alagútján. :)

Na jó, legalàbb fantáziában! 

Anna, te anno simán áthaladtál az alagutadon, ebédidőre világot is láttál! 

Itt az idő, most már kisMórral együtt egy megérdemelt jó ebédre! 

Ja igen! Az elvetemült 4 évesekről! 

Sose szabad hagyni hogy bántsák a kisebbet, de a nagyobbat se! 

Nem sok dumával, arra úgyse figyel! Határozottan, érthetően, ellentmondás mentesen! Agresszív gyermek mögött azonban, ne nagyon lepődj meg, ha rád támadó, agresszív felnőtt bukkan fel, de te akkor se hátrálj! 

A gyerekek a felnőtt tükrei is! 

Nade szép napot mára is, mindenkinek! Szeretettel: Ági ( akinek a születése homályba vész:)

Ági a saját tapasztalatokról

Leesett a tantuszom hogy én is lehetek szomszéd, sőt! 

Milyen sokszor mondtam ezt azt Annának,  ami nekem bevált, ami nekünk, vele jó volt, ami működött, ott nálunk. 

A kajáról, a kóstolásról, erről arról. 

Aztán, amikor ez saját tapasztalatként fogalmazódik meg, Annává, Mórrá lesz, az az igazi! 

Hiába, mindenben a saját "termés" a legfinomabb! 

A lényeg, hogy működjön, hogy jó legyen, hogy öröm legyen. 

Amikor Anna volt az én KisMórom, én elfogadóbb, önállótlanabb voltam mint most Anna. 

Szerettem ha segítettek nekem. 

Talán azért, mert ez nem volt túl gyakran, se a szándék, se a személy. 

De az tuti, hogy a cél az volt akkor is, ami most és mindörökké, (amen 😊) hogy jó legyen! 

Az önismereti tükör mára igen sokkal élesebb, akkor még oly sok mindent tükör által homályosan láttam, - lehet hogy azért szerettem annyira a hasonló című Bergman filmet, ami amúgy pokolian szomorú, nehéz film- szóval sose akartam szomszéd lenni, senkié, nemhogy a lányomé, de mégis azzá válhat könnyen az ember, ha akarja ha nem. 

Az öröm a dologban, hogy ma már mindegy, honnan ered a szó és a tett, a lényeg, hogy jobb tőle! 

Laza, boldog napot mindenkinek! 

Ági, akinek nincs szomszédja. 

Ági a trauma, a kudarcérzés és az irigység elmúlásáról

Örülök Anna, hogy leesett a szikla! Emlékszem, amikor az ágyban ültünk és lefolytattuk azt a nehéz és fájdalmas, hosszú beszélgetést. 

Amikor sírtál, elszántan és villámló szemmel, nehéz lélekkel, újra és újra átélve mindig ugyanazt, és mégis mindig mást, másként.  

A beszélgetést, ami annyi mindent előhozott. Mikor is volt? Mindegy is. Akartad, hogy ne fájjon neked a más öröme, a más sikere, a más spontán szülése feletti öröme, az irigységed, a fájdalmad. 

Itt kezdődik minden! Ezen múlik!  

Amikor ki tudod mondani, hogy mi az amit érzel. Amitől kínlódsz! 

Nem öröm, nem büszkeség, persze hogy nem az! 

De itt és ezzel kezdődött a lehetőség a megoldásra, a változásra! 

Itt mozdult meg, roppant meg a fájdalom hordozott!, öröknek hitt sziklája. 

Ezzel teremtődött esély a sziklamentes létezésre. Kimondani mindent! 

Ahogy te mondtad: belenézni a tükörbe! Meglátni a torz tükörképet, kimondani az érzéseket, indulatokat, fájdalmakat, nem elmenekülni előle. 

Ne a tükröt szidd, ha a képed ferde, ugyebár! 

Mindennel így van ez! 

Ami fáj, ki kell mondani- ( ...a Dunának, mely múlt jelen s jövendő, mondta József Attila!)- beszélni róla. 

Aztán a dolgok mozgásba indulnak, a változás elkezdődik. 

És akkor, hónapok múlva megszületnek az új érzések, az új örömök, működni kezd a befogadás, az átértékelés, helyére kerül a múlt, és nem fáj már az akkor hallgatott zene se. 

Mered érezni a büszkeséget, elhiszed már magadnak,  hogy fasza gyerek (anya) vagy.  

Elfogadod végre önmagad, szereted magad azért, mert olyan vagy, amilyen. És örülsz is ennek! 

Mert csak ez után válik képessé az ember a másik örömében való osztozásra! Az együttes örömre! 

A szikla leesett és ezt  elfelejteni ezt sose fogod. Mert a szikla már csak ilyen. 

Az emlékek nem múlnak el, de a helyükre kerülnek. 

Nincsenek többé útban, nem kell cipelni, vinni magaddal mindenhova. 

Nem sirsz attól, hogy nem bírod tovább! Letetted! Ráülhetsz, támaszkodhatsz rá, kikerülheted, eltávolodhatsz tőle. Megmutathatod másnak. Leterítheted pléddel. Már nem neheziti az életed. Mehetsz tovább, és az úton ott van Juli meg a többiek, a babák, a mamák, a fiúk, a lányok, az örömök, az ezerféle érzés és még annyi minden. 

Meg persze a mások legördült sziklái is. És a vajúdásos zene is újra zenghet, meg aztán lassan átadhatja a helyét az új daloknak! 

Végre, száll az ének, zeng az ének, ahogy "dalta" az úttörő, ahogy a torkán kifért! 

Jegyezd meg ezt a (születés) napot! 

A sorompó felnyílt önmagad teljes elfogadásának, az örömök befogadásának több sziklás akadálya immár nincs! 

Boldog születés! napot! Hosszú vajúdás volt! 

Az út a fájdalmas tükörbenézéssel kezdődött!  

Szeretettel csók, neked és mindenkinek az úton!  

Anya, aki Ági

Ági a jótéteményről

Azt mondta egy kisfiú hogy ő minden nap tesz valami jót! 

Meglepődtem azon ahogy mondta, mosolyogva, határozottan, de kis kérdést sugallt ahogy rám nézett!. 

Azóta is sokszor eszembe jut. 

Vajon minden nap úgy múlik el hogy jót tettünk? Olyat, amitől a másiknak jobb lett? Most nem gondozásra, törődésre gondolok, hanem arra, amikor azért teszel tudatosan valamit, mert tudod, hogy a másik boldog lesz tőle! 

A kisfiú például ezt mondta: "az oviban kikészítem azt a játékot amivel Borival szeretünk játszani, így amikor belép, rögtön tudja hogy vártam." 

Ilyesfélére gondolok én is. 

Ha ez neked evidens, akkor boldog ember vagy, meg aki téged szerethet, ő is! 

Ha nem, akkor érdemes elkezdeni. Működik! Gyűjtsük, én elkezdtem ezzel, mitől lehet jobb az életünk, a kedvünk, a kapcsolataink, cakkpakk, úgy egyáltalán! Örömös napot nektek, nekünk! 

Ági a becenevekről

Nekem is eszembe jutottak dolgok arról, amit Anna irt! Vannak párok, akik egymást apának, anyának hívják. Apucinak, anyucinak. Nem néha, nem viccesen, hanem mindig! A gyereket ugyanakkor szerelmemnek, drágámnak, kincsemnek, édesemnek nevezik. Baj ez önmagában?  Nem tudom. De felhívhatja a figyelmet elég sok mindenre! Hogy lett a rajongott lányból, fiúból anyuci, apuci? Hova tűnt a régi vágy? Hol a hőfok? Áttevődött volna a gyermekre? De miért? Mi helyett? Kinek lett tőle jobb? Jó ez a gyereknek? Jó lesz majd ez neki? Ha az anya szerelmemnek nevezi mondjuk a fiát, akkor a fiúnak ő kije is? Becenevek, kedves nevek, saját jogon szerzett nevecskék helyett "általános alany" nevek? Miért? A megszólítás kérdése amúgy kényes terep. Vannak, akik a szüleiket nem tegezhetik, mert az tiszteletlenség. Távolságtartás kötelező!? Vannak, akik keresztnevükön szólítják őket. Bennünket anno Máté ÁgiGabinak szólított sokáig, kettőnket összevonva! Vannak kapcsolatok, ahol nem szólítják meg egymást, vagy csak úgy: "kincsem, édesem, drágám". A megszólításban sokszor benne rejlik az egész kapcsolat jellege. A személyesség, az intimitás, a közelség, a játékosság, humor, a konvenciók, a felcserélhetőség, a hőfok, sok egyéb. Érdemes odafigyelni ezekre! Különösen ha egyre több lesz beszédünkben, szófordulatainkban az általános, személytelen (bárkire ráillő)  alany. "Drágáim"! További szép napot Nektek!

Ági

Ági a melegről

Meleg van. Játsszunk!  

Írjatok vagy gondoljatok össze olyan mondatokat amelyben a meleg szó szerepel. 

Én is megpróbáltam, mondhatom, érdekes. 

Eszedbe juthat egy mondat, egy gondolat, jöhet vele a felidézett kép, és ahhoz a hozzá csatolódott érzés! Előfordulhat, hogy egész sok mindent előhoz az emlékek mélyéből ez az egy szó. 

Ha ehhez elfogyasztasz egy pohár jó hideg italt, hidd el, nem jársz rosszul ebben a nagy MELEG-ben:)! 

Én is ittam, itt a recept: sok menta, citromszeletek, kicsavart citrom(2), beledobált cseresznye vagy meggy! Hideg (szóda) viz, jéggel ha kell! 

Tegnap ugyanez volt uborka ès citrom szeletekkel, sok mentával, sok citromlével és sok jéggel! 

Mehet bele kis szörp vagy ha édesen szereted akkor cukor is de ezekből az uborkásba semmiképp! :) 

Persze ha ahhoz szottyan kedved, egy jó hideg rozéfröccs is jöhet! 

Ági az elengedésről

Azt mesélte most valaki, hogy a kislánya járni kezdett, tipeg- topog, esik, botlik. Olyankor sírni kezd, és közben őt, az anyát nézi. 

Ha ő ijedten felkapja, a gyerek még jobban ordít, aztán persze nagy hüpphüpp után megnyugszik. 

Ha pedig mellékucorogva megsimogatja, picit magához ölelve, ad egy puszit a " hol fáj"-ra, akkor kicsit, -éppen hogy csak- sír és már indul is újra, nagyokat kurjongatva, vissza- visszafordulva, hogy ott van-e a mami, mosolyog megnyugodva, hogy igen, ott van, majd mintha mi sem történt volna indul tovább, a végtelenített világba. 

Azt mondja, az anya, nevezzük őt most épp Kyrának, hogy nem gondolta, hogy ez is ilyen nagyon nehéz. 

Mert azt érzi, hogy nem akarja elengedni a kislányát! Sehová! Félti, persze, azért is. De belül azt érzi, hogy neki kell a lánya, ne menjen csak  el még tőle távol sehová, tőle ne, hiszen az övé!  

Ő szülte, ő dajkálja, övé! 

Még, ha őszinte, márpedig az, akkor néha a férjétől és a szüleitől is sajnálja! Ezért kapta fel az első adandó alkalommal és szoritotta magához kétségbeesetten! 

Persze sajnálta is nagyon, de akkor tért magához, amikor a kislány már lefelé tornázta magát az öléből, mert már a könnyei is rég felszáradtak, de ő még mindig szorította volna. 

Felfigyelt arra, hogy a gyerek azt mondja: le, el, mamma... 

Letette, elengedte, majd eljött hozzám és sírva, könnyesen mosolyogva, elmesélte nagyjából ezt, amit én itt és most tovább mesélek  nektek. 

"Vegyél fel, tegyél le, engedj el"!  

Ezek fontos érzések és teendők egy anya- gyerek kapcsolatban. 

Életkori határokról most nem beszélek, talán mert nincsenek, legfeljebb az idő haladtával másról is szólnak, és furcsamód néha kölcsönössé is válhatnak. 

De ez már egy másik történet. 

Így aztán a vegyél fel és a tegyél le mikéntjét, idejét és módját valamint a hozzá fűződő gyakran nehéz érzéseket megélve elmondhatjuk ismét, hogy az idő gyorsan telik és múlik, az örömök sokadodnak, az éntudat, az akarat pedig utat tör, fényt és teret akar, alakul az énkép, tárul a világ! 

Szép Pünkösdöt ennek jegyèben is, mindenkinek szeretettel: Ági

Ági az anyaszoborról

Érdekes, hogy hasonló dolgokon gondolkodtam épp, mint amiről Anna. 

Egy fiú meg egy lány egymásba szeret, járnak, szeretgetik egymást, aztán egyszer csak jön a bébi. ( ha jön... ha nem, az egy más történet) 

Terhesség, dimenziós csoda-ultrahangok, készülődés, shipping-shopping, tanfolyam, jóga, álmodozás, idill. 

Aztán a szülés. 

Olyan amilyen, csoda vagy sem, de mindenképpen sorsfordító hatású. Mélységek, magasságok. Könnyek, nevetések. Összeborulások. Érzések vihara, fenn és lenn, mindennapok, éjjelek, nappalok. 

Anya lesz a nőből. Apa a férfinől. 

Igen, ez így van jól. 

Gond akkor van, amikor a férfi már nem a nőt, hanem az anyát, az ANYÁT kezdi látni a nőben. 

Tiszteli, szereti, tart tőle, meg akar neki felelni. De nem kívánja úgy mint eddig. Kezdetben hivatkoznak a fáradtságra. Egy ideig ez igaz is. 

De aztán érzik hogy lehetséges, hogy már nem csak erről van szó. ANYA... Akit már nem lehet csak úgy megkivánni. Hirtelen tabu lesz. Gyakori, hogy ilyenkor a frusztrált, gyakran visszautasitott férfi NŐT keres, könnyebben csábíthatóvá válik, mert bizonyítékot keres a külvilágban a  valahol megbicsaklott férfiúi magabiztosságához. 

Messze vezet ez a téma. Bonyolult. Kényes. 

Most csak annyit akartam mondani, hogy a NŐ sose vesszen el.! 

Sose akarj anyaszobor lenni! 

Mert a szobrok sorsa nem vidám. Tisztelik, megkoszorúzzák, de nem kívánják, nem vágynak rá, nem bújnak hozzá, nem sietnek a közelébe. 

Na és az is fontos hogy ha te nő maradsz, akkor ő is férfinek érzi magát melletted! 

Jó, tudom, nem ilyen egyszerű ez. De ma ezen gondolkodtam el. Még mielőtt Anna "gügyögős"ám fasza cikkét elolvastam volna! 

Ági az érintésről

Mindennél fontosabb az érintés. 

Mindent kifejez, amit érzel. 

Az érintés sose hamis. Ha az lenne, megérzi az érintett. 

Nem lehet szeretettel ölelni azt akit nem szeretsz. 

Érinteni, átölelni, simogatni valakit- kevés jobb dolog van, de fontosabb nem oly sok. 

A kisgyerek megtanul simogatni. 

KisMór is tud már. 

Tétova kis keze pontosan elindul a célszemély felé, akinek az öröm könnyet csal a napszemüveg mögé rejtett szemébe. 

Boldogságot ad, szeretetet erősít és viszonozni tanul. 

Eddig kapta és most már adni is tudja a viszonzás örömét, a szeretet egyre több őszinte gesztusát! 

Persze hogy megszületik általa az összetartozás soha nem múló és felejthető öröme, érzésvihara és a felette kifeszülő szivárvány. 

Anyává ő így tesz, mert viszonoz, mert jelzi hogy jó vagy, számára a legjobb, viszont-szeret, és ezzel boldoggá avat! 

A kicsi gyermek tanulni kezd, figyelni, szeretni, adni, elfogadni, viszonozni, és elénk tükröt tartani! 

Most alapozódik az Énképe. 

Hiszek abban hogy a sajátunk is másként ragyoghat általa! 

Hiszek abban, hogy ez így van, életkor ebben nem számít! 

Ennek fényében szép pünkösdi hetet nektek! 

Szeress, ismerd fel, próbáld meg, figyelj oda, érints, fogadd el, fejezd ki és viszonozd!