Mióta anya vagyok, a karácsony a várttal ellentétben keserédes időszakká vált számomra.
Mór előtt izgatottan készülődtem az ajándékokkal, menütervezéssel, imádtam apukámmal nagybevásárolni, szürreális díszekkel dekorálni a fát, várni a csilingelést...
Érdekes, Mór előtt a férjemmel, vagyis akkor még "csak" a barátommal sem töltöttük együtt a szentestéket. Ki-ki a saját családjával ünnepelt. Ő Szoboszlón, én Debrecenben.
Évek teltek el (azt hiszem hat), amikor végre együtt voltunk 24-én.
Délutánig náluk, koraestétől nálunk.
Aztán megszületett Mór és vele együtt egy brutális gyomorgörcs, melyikünk családja hány percet babázhat az ünnepekkor.
A tavaly karácsonykor négy hónapos kisbabánk akkoriban még háromszor aludt nappal, képzelhetitek a matekozást hogy mindenkinél igazságosan töltsünk el időt, miközben a gyerek a fél napot átalussza...
Rohanás volt az egész, idegileg bele is rokkantam, pedig amúgy nem is volt a végeredmény olyan vészes, köszönhetően a hordozókendő nyujtotta szabadságnak.
Szóval nem csak túl, hanem valamennyire megélni is sikerült az ünnepeket.
Aztán teltek a hónapok, tudtam én, újabb december közeleg...
Mi Budapesten élünk, így nincs leegyszerűsítő opció, hogy egyikünk családja hozzánk jön, másikunkéhoz meg mi megyünk. Vagy valami hasonló...
Nekünk muszáj utazni.
Ez mindegy is. De elkezdett bántani, hogy ne már, hogy történhetett hogy a valaha úgy várt és szeretett ünnep ilyen rettegett őrületté vált?! Milyenanyaazilyen aki nulla erőfeszítést tesz azért hogy a gyerekének mesés varázslatot idézzen elő?!
Aztán rájöttem.
Nem is (csak) a rohanással van a baj.
Hanem a bennem még mindig élő gyerekkel.
Aki szeretne az apjával bevásárolni. Az anyjával menüt tervezni.
Az öccsével balhézva fát díszíteni, miközben szól a Betlehemi királyok bakelit.
Hát bizony, kimondom, amire rájöttem.
A karácsony számomra mindannak a sok változásnak összegzése, ami az anyasággal jár.
És az nem mindig egyszerű.
Önző gondolat ez, mondhatja bárki hogy minek szül az ilyen, de egy percig sem állítom hogy számítottam erre az érzésre.
Az én izgatott ünnepvárásom tovaszállt annak nyomása alatt hogy mindenki megfelelő percnyi-órányi időt töltsön velünk és a Mór alvása és túlpörgése meg legyen akadályozva.
Talán annyiban megszállt némi ünnepi hangulat hogy naponta-kétnapota sütök valami sütit-kekszet, hogy édes illat lengje be a befűtött lakást...számomra ez az idill. Azt hiszem ez a kezdete az új hagyományainknak.
Már nem vagyok gyerek.
A régi hagyományokat át kell színezni, új díszeket ráaggatni, más dalokat is meghallgatni.
Nem hazudok, a napokban jöttem erre rá, hogy ez bizony nem megy pikkpakk.
Nekem úgy tűnik, igenis nehéz átállni felnőtt üzemmódba.
Mivel a karácsonyt mi vidéken töltjük, a pesti otthonunkban semmi jele az ünnepeknek, nálunk akár húsvét is lehetne, de még az se.
Ez is kifejező ám. Igen. Azt hiszem, a bennem élő gyerek makacsul ragaszkodik a régi hagyományokhoz.
Tényleg milyenanyaazilyen?!
De ezzel a felismerésemmel azt hiszem elindultam a felnőtté válás útján.
Idén a rohanás kisebb lesz, a szenteste szüleimnél lesz, a másnap az anyósoméknál.
Bevallom, óriási megkönnyebbülés volt, amikor a férjem ezt a kevésbé rohanós opciót felhozta, hiszen magamtól soha nem javasoltam volna, hogy valamelyikünk családjával ne legyünk szenteste. Szóval idén nyugisabb lesz minden, már amennyire lehet.
A bennem élő gyerek meg kicsit el is mosolyodott, mert talán esélye lesz néhány hagyományt megtartani, miközben Mór ott totyog a fa körül, labdázik a díszekkel, táncol a Betlehemi királyokra, gitározik a fakanálon amivel megkutyuljuk a húslevest...
Igen, gyerekkel egy rohanás a karácsony, nagyszülőktől nagyszülőkig.
Már nem a csodavárós készülődés az egyetlen feladatunk, hanem mellette ezer más szempontra is figyelni kell.
De rájöttem, hogy a bennem élő gyerek még segíteni is tud, hogy Mórnak hogy tudnék még mesésebb ünnepi világot kreálni.
Szóval ezen leszek.
Habár az idei nagy készülődéssel lemaradtam, de mostantól rástartolok a hagyományrenoválás projektre.
Nem erőszakolok semmit, csak úgy csinálok mindent, ahogy belülről jön -például ugye tepsiszám sütöm a kalóriabombákat-, aztán mire észbekapok, még az eddigieknél is csodálatosabb hagyományokat teremtünk. Még jó hogy csodásabb.
Mert Mór szemében tükröződik vissza minden adventi gyertya fénye. Végülis csak ez számít.
Jövőre pedig már istenbizony én is újra aktívan várom majd a karácsonyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése