A téma, ami szinte minden szülőt felemészt.
Mert mindig van, aki máshogy csinálja.
Vagy máshogy szeretné csinálni.
Vagy máshogy gondolja jónak.
Mást tart helyesnek.
A szomszéd, ugye.
A tankönyv szerint a kisbabákat meg kell tanítani elaludni, az a dolguk, hogy ha alvásidő van, aludjanak.
Lehetőség szerint minden fakszni nélkül.
A kiságyában.
A szobájában.
Oké, ez szép és jó. Van, akinek működik.
Értem ezt úgy, hogy valahogy magától így alakult, nem tréningezték a babát, hanem ez állt be természetesen.
Jelentem, ez a ritkább.
Lenne egy kérdésem azok felé, akik szerint egy babának-gyereknek magától el kell aludnia, amikor eljön az alvás:
Ők micsinálnak amikor nem tudnak elaludni? Alszanak? Nem.
Helyette még olvasnak picit, nézik a tévét, neteznek, isznak egy bögre teát...
Újabb kérdés:
Mindig ugyanakkor fekszenek le aludni?
Nem.
A gyerektől persze sokan ezt várják el.
Na ez a kulcsszó. Az elvárás.
Adott egy kicsi, megszületik a maga hibátlan valójában a tökéletes nyugalomból.
Az anyaméhből, amiben nem volt éhség, hideg-meleg, nem volt eztszabadaztnemszabad.
Amint kibújik, az arcába tolnák a tankönyvet, hogy mikor lehet éhes, álmos.
A szomszédék, ugye.
Na én vázolom most Nektek, nálunk mi a szitu:
Mór kb 3 hónapos kora óta velünk alszik. Egy ágyban. (Most valahol egy szomszéd megmurdált.)
És hogy alszik el?
Cicin. Vagy kendőben.
Le tudom-e tenni ha elaltattam? Nem mindig. Gyakran nem. Vagy ha mégis, sokszor felriad, keres.
Könnyű lenne? Dehogyis, borzasztó kimerítő tud lenni.
Kapom is a megjegyzéseket, hogy más gyerek ha álmos, alszik.
Meg hogy az a normális, ha egyedül alszanak a kicsik.
Csak hát nekünk meg EZ a normális.
Azt gondolom, hogy mindenki azt tegye, amivel azonosulni tud.
Nekem az aludni tanítás nem jön be.
Bárki bárhogy néz rám, bármennyire is kórosnak ítéli az életvitelünket, köszönöm szépen, jól vagyunk.
Hiszek benne hogy elmúlik ez a szakasz és akkor hogy fog hiányozni a babaillatú összebújás...
Sokszor van elegem, amikor azt érzem, nem fair hogy ennyire le vagyok kötve.
Aztán egy másodperc múlva már minden szuper, én így érzem jónak.
Hagyjuk a francba a "normális" szót!
Mert az relatívabb mindennél.
Nekem normális, ha pöttyös gatyát veszek fel a virágos felsőhöz.
Másnak ez nem az.
Nekem normális, ha kolbászt eszem joghurttal.
Másnak nem.
És ez így van jól.
Élni és élni hagyni, szerintem csak így érdemes.
A gyerekednek világító teknős kell The Doors aláfestő zenével az elalváshoz? Hajrá!
Cici kell némi susogással?
Csináld!
Vagy elsötétített szoba néma csenddel?
Csak rajta!
Egy dolgot ne csinálj: amit nem szeretnél. Ha nem érzed jónak ami van, változtass. Vállald be.
A gyerekednek boldog szülő kell.
És aki az ösztöneire hallgat, az önazonos. Az pedig egész jó út a boldogság felé.
Teli jó sok lesz***t szomszéddal. ;)
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése