Mik a tanulságok?
Szinte csak az van.:)
Vicces, hogy a kezdetekhez képest mennyi minden változott.
A nélkülözhetetlennek gondolt eszközök 99%-a már a tárolóban porosodik (vagy elajándékozódott).
Babakocsi, kiságy, légzésfigyelő, mellszívó, pelenkázó, kiskád, cumisüveg, cumi...
Ezek egyikét sem használjuk már.
Volt, amit egy ideig sokat használtunk, mint a cumi(süveg), mellszívó (azt persze csak én).
A nehéz kezdetekkor, amikor nem volt tejem. Amikor Mór még tápszert kapott.
Akkoriban hallani sem akartam hordozókendőkről, együttalvásról.
Zengtek a fülemben a közhelyek, hogy magamra szoktatom a gyereket.
Aztán teltek a hónapok.
És maguktól alakulni kezdtek a dolgok.
Mint például, amikor leesett a tantusz, hogy az a hülye aki szerint abnormális, ha az anyjára szokik a gyerek.
Hát mi az istent csináljon az a szerencsétlen gyerek??!!
Malmozzon magában, kussoljon, legyen jó mindhalálig, nehogy zavarja a szüleit?! Bocsánat, de tényleg nem értem, mit gondol az ilyen ember.
Egy baba-gyerek a szüleire van utalva. Ha tetszik, ha nem.
Hogy vágyik a közelségre, ösztönös igénye, nem holmi úri passzió.
Fárasztó? Néha baromira. De ez van, majd elmúlik.
És akkor meg sírhat a szánk, hogy miért nem bújik már hozzánk.
Tudom, a mai világban a függetlenség nagyon fontos.
De talán nem akkorra kell időzíteni a függetlenségi szabadságharcot, amikor a kicsinek a legnagyobb szüksége van a mamájára.
Ez nem egy általános igazság, ez az én személyes tapasztalatom. Nekem ez a természetes. Minden más frusztráló számomra.
A külvilág úgy látja, hogy Mór non-stop rajtam van, kendőben és/vagy cicin. Ó, pedig Mórnál pörgősebb babát keveset láttam eddig. Jön-megy, kavar ide-oda, felfedez. Ha viszont elfárad, vagy megijed, megüti magát, akkor jön a maki üzemmód.
Ha belegondolunk, minden anyuka így csinálja, csak van aki az ölébe veszi, megpuszilgatja, megitatja...
Az hogy nálunk a képben benne van egy kendő is, némileg ufóvá tesz minket.
Észrevettem azt is, hogy néhányan sajnálnak engem. Amiatt, hogy a gyerek körül forog az életem. Hmmm. Egy éves. Mi mást kellene tennem?
Ha beraknám bölcsibe, vagy dolgoznék máris, akkor meg az lenne a baj, nem igaz?
(Amúgy dolgozom, csak alkalmilag és itthonról.)
Szóval azt akarom mindezzel mondani, hogy az elmúlt egy év életem legnehezebbje volt, de sosem éreztem ennyire, hogy értelme van a létezésemnek.
Mert van valaki, akinek egy vagyok és pótolhatatlan.
És bárki, aki szerint ezt a köteléket lazítani léne, aki szerit ez kóros vagy káros, az tényleg nagy ívben le van sz***va.
Egyesek szerint a hordozás az csak az én hóbortom.
Innen is csókoltatom a butus kis fejüket és ajánlom, kutassanak picit a témában. ;)
Azért is merek ennyire fölényes lenni a szkeptikusokkal szemben, mert én is az voltam.
Csakhogy én rendelkezem önkritikával és ma már tudom, hogy picit fafejű és korlátolt voltam.
De rájönni a hibáimra a legkirályabb dolog volt, hiszen onnan még mindig könnyebb változtatni.
Szóval a kiságy, babakocsi style nem jött be (nekünk!).
Alternatív utakra tévedtünk.
(Ma az az alternatív ami régen még evidencia volt.)
Nem gondoltam volna, hogy így lesz.
Ez a legnagyobb tanulság.
Hogy ne tervezz.
Hallgass magadra, a gyerekedre. Ennyi.
És azt még meg sem említettem, hogy úgy néz ki, a mosható pelus projektbe is belevágunk... ;)
Hajjjjajjjj, kedves szomszédok, lehet jajgatni!;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése