"Szerelmem"
"Egyetlenem"
Oké, szeretjük a gyerekünket. Nagyon. A legjobban. A szomszédnál is jobban. Váháhá.
De Mór nem a szerelmem. Az a férjem, Ádám.
És nem az egyetlenem. Az egyetlen gyerekem. De megintcsak ott van az életem másik egyetlenje, a párom, akiből nincs még egy.
Felmerülnek kérdések.
Érintettük már blogon, de most újra megtenném.
Mi a nyavalya törése a férfiak, apák szerepe a baba után?
Ők "csak" eszközei voltak a "nagy terv" véghezvitelének?
Persze, tudom, természetes, hogy megváltozik egy s más a gyerekek után. De még mennyire!
Néha ha Ádám szexinek nevez (bezonyám, ilyen jófej), legyintek, hogy okkké, aha, nagyon vicces.
Ám azt azért nem árt megjegyezni, hogy a férfit gyakran mi magunk heréljük ki azzal, hogy kispadra ültetjük.
Tudja ő, hogy a gyerek az első. Hogy ki anya szeme fénye.
De a feleségének, szerelmének, élete nőjének szeme fénye legyen a férfi.
Apróságokkal is lehet ezt jelezni.
Egy-egy mondattal például.
Jelezzük, hogy jó apa.
Hogy csodás társ.
Hogy továbbra is vonzónak tartjuk.
Hogy tiszteljük, szeretjük.
Persze ha igaz, ha szívből jön.
Természetes, hogy anyaként a legnagyobb csoda, amivel büszkélkedhetünk, a gyerek.
De ott van egy ember a háttérben, aki nélkül az egész nem is lenne.
Nyilvánvalóan most az ideális esetről beszélek, nem a léha, önző seggfejekről.
Szóval persze, a gyerek anya élete, a kincs, ami van, de ne kasztráljuk az apákat azzal, hogy neki már neve sincs, már "csak" apának nevezzük.
Ha azt akarjuk, hogy férfiként viselkedjen és nőként bánjon velünk, férfiként is kell kezelni.
Gondolom én. A szomszéd biztos hülyének néz, de lesz***m.
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése