Újraszületés

Ági mesélt nekem néhány hónapja arról, hogy létezik terápia babáknak-gyerekeknek (de felnőtteknek is), hogy feldolgozzák az esetleges traumát, ami a születésükkor érhette őket.

Mondta, hogy többek között jó eszköz erre egy játékalagút.

A természetesen, békében, viszonylag könnyen született babák az alagúton könnyen átmásznak, nem kattannak rá túlzottan, hamar új játék után néznek.

A nehéz, elhúzódó, akár császárral született bébik viszont gyakran másképp reagálnak. Óvatosan másznak be, lassan mennek át rajta, sokszor bent is időznek.

Na hát tegnap elmentünk egy játszóházba Juliékkal (Julit már említettem, ő az, aki 5 nappal Mór után otthon szülte meg második gyerkőcüket, Zsigát).

A gyerekek tobzódtak, felfedeztek, aztá Juli meglátta az alagutat és szólt, hgy próbáljuk ki, vajon az történik-e amit Ági mondott.

Zsiga buzgó bátorsággal vágtázott át az alagúton, mint a villanó villám. Aztán ment is tovább új dolgokat tanulmányozni, rágcsálni.

Aztán Mórra került a sor.

Gyanakodva nézte a bejáratot, én gyorsan a másik végéhez mentem, hívogattam, hogy jöjjön oda hozzám. Elkezdett mosolyogni és elindult. Lassan, ballábas technikájával kúszva, szemét le nem véve rólam, jött felém. Majd megállt, felült és pajkosan nézegetett kifelé.

****

Kis intermezzo:

Közben megvadult 3-4 évesek másztak be mellé, akik elkezdték inzultálni, lökdösni, ütni a hátát...ekkor kissé eldurrant az agyam, amúgy se üsse az én gyerekemet senki se, node pont akkor amikor egy terápiás kísérlet kellős közepén izgulunk? Megragadtam az idegen gyereket a kezénél fogva, rá is szorítottam picit, "mi a neved kisfiú?", morogtam, ő nyafogva makogott valamit, aztán ráförmedtem hogy babát tilos bántani, azonnal fejezze be. Közben egy másik kislány kezdte el tépni Mórt, őt is kiráncigáltam egy mozdulattal, hasonló szöveggel. Az előző kisfiú közben kívülről rángatta az alagutat, ismét beavatkoztam.

Eleve a plafonon volt a pulzusom az intenzív érzelmi hurrikántól, ahogy láttam, Mór hogy reagál az alagútra, de az hogy közben bántják, kiverte a biztosítékot, mégha ő nem is nagyon sérelmezte a dolgot.

Ezúton jelzem, legyen az gyerek vagy öreg, kész vagyok bármire, ha Mórt bántják. Ez most kiderült. 

****

Szóval, a nehezített körülmények ellenére Mór átment az alagúton, boldogan, izgatottan. De nem ám csak egyszer. És többször is megbújt benne.

Juli közben mondogatta neki hogy "gyerünk Mór, szüless meg!", tényleg olyan felemelő volt.

Én persze majdnem sírtam.

Lehet, hogy ez nevetségesnek hangzik, mondjuk a szomszéd számára, de le van sz***va, mert valahogy nekem is gyógyító volt ez az egész...

Sőt lehet, hogy főleg nekem volt az. 

Az biztos, hogy rég éreztem olyan felszabadult meghatódottságot, mint amikor Mór vigyorogva, lihegve kúszott a kezeim közé. 

Mint -lassan egy éve- anno lehetett, kellett volna.

Jobb későn mint soha.:)