Azóta már a medvehagymalevél sehol, de egy vékony szálon a fehér fürtös kisvirág, az virít!
Amikor Anna pici volt, mondjuk annyi mint most a kis Mór, ő már sok mindent eszegetett, iszogatott, szerette, élvezte az ízeket, színeket.
Derűsen eszegette a pici falatokat, csettintgetett is a szájával, jelezvén, hogy finom!
Érdekes, akkor és ott, körülötte nem volt szomszédszerű képződmény, vagy csak én nem vettem észre...
Persze olyan azért volt, hogy azt mondták hogy te jó ég, megfázik ez a kisdrága, mert nem volt rajta sapka és borzolta a haját a szél, vagy a szoknyácskája miatt szóltak, hogy "megbetegszik a kis veséje, kifázik örökre", meg olyan is volt hogy nem kell ilyen szép kislánynak az a csúnya cumi, és azt is mondták hogy "jaj a mama is kislány még, nem korai ez a baba?"- mondjuk Anna volt a második, 34 múltam akkor és a terhesgondozáson meg idős terhesnek neveztek már akkor, képzelhetitek 7 év múlva mi volt Benjivel...) - hát igen, így hogy belegondolok, mégis voltak szomszédok akkor is, de valahogy az akkor nekem fel se tűnt.
Anna adhatta akkor a magabiztosságot, az önbizalmat, mert ha valami nem tetszett neki, azt elutasította, amit szeretett azt is kimutatta.
Mielőtt sírt,csücsöríteni kezdte a száját, esélyt adva nekünk arra hogy ne tegyük azt amit terveztünk, mert sírni fog... Ha vettük a lapot, akkor megmaradt a csücsörítésnél és aztán hálásan vigyorgott, ha módosult a szándék és elégedetté tettük.
Igen mindig érzékeny volt, szerette ha dícsérik, amikor kicsit nagyobb volt és hercegnőnek öltözve járt, volt hogy úgy mutatkozott be hogy Hófehérke vagyok, és elvárta az ennek megfelelő bánásmódot.
Ehhez képest bizony nagy lépés az anyaság.
Igen, valóban sokszor és sokan tenyerelnek bele az intimszférába, tapintatlanul, önérzetesen, tévedhetetlenül, erőszakosan.
Én, aki akkor még nagyon naiv voltam, amikor Anna kicsi volt, ezt ösztönösen úgy oldottam meg, hogy mosolyogtam, továbbléptem, vagy könnybelábadt szemmel semmit se szóltam, vagy valami tétovát legfeljebb, aztán sokszor magamban örlődtem, sokáig.
Akkor még nem volt fogalmam az aszertivitásról! :)
Érdekes, azt sose gondoltam hogy nem vagyok jó anya.
Hiszen annyira megtettem mindent, amit én magam jónak gondoltam, hogy nem kételkedhettem abban hogy van, amit nem.
Nade hozott anyagból dolgozunk, anyának se lehetünk jobbak, többek, igazabbak, mint amilyenek vagyunk!
És legyen ez elég biztatásnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése