Szemkinyitás, körülnézés, a mára eszmélés.
Régebben, anno, Doberdónál, amikor mikor melyik gyerek volt Mórnyi, amikor az első nyikk elhangzott, pattantam ki az ágyból.
Anna gyakran ébredt mosolyogva.
Kerek, rózsaszín, elégedett baba volt sokáig!
Vele el mertünk indulni az akkori NDK-n keresztül, Brno-n át, Wargúrral, ahogy Máté -a legnagyobb- mondta, két és fél napon át Svédorszàgba, ahol akkoriban a kedves papa kutatta a beteg sejteket. Út szélén forraltuk a vizet, gázpalackon, NDK-s határőr öntötte a földre a termoszból az útra gondosan lefejt, eltett biztonsági anyatejet, mielőtt a svéd kompra szálltunk, mert gyanús volt neki az "anyag"... No comment...
Na szóval Anna aludt, evett, mosolygott, aztán megint aludt, a kis útidobozában. Neki mindegy volt, hogy kelet vagy nyugat.
Ezt ott és akkor nem éltem meg kihívásnak.
Pedig nagyon is az volt, ezt csak most látom, hogy visszagondolok rá!
Nade vissza a mába!
Dolgoztam ma is és mint annyiszor, ma is megfigyeltem, hogy az emberek, ha kellő időben kapnak kellő segitséget, mindenre képessé válnak.
Ehhez pedig az kell hogy felismerje, hogy hopp, ez most egyedül nem megy, és merjen segitséget kérni.
Ha lehet, ne a szomszédtól, aki elmondja hogy bezzeg az ő baja mennyivel nagyobb, komolyabb és ő mégis, avagy mégse.
Aztán felsorolni se kevés teendő. Megoldandó feladatok.
Megoldva, elnapolva, ki mit érdemel. Nekem ma nem égett le semmi. ( még) Nade!
Mi mindent égettem már el, azt el se hinnétek!
Mondjak példákat? Karácsonyi töltöttkáp? Vendégváró főfogás? Az utolsó szelet kenyér a piritóssütőben?
Érdekes, annyi mindenen bírtunk már veszekedni, de az ilyeneken csak vinnyogva nevettünk, aztán valami mindig akadt helyette amit megettünk.
Ám például a kisbabának is valahogy a tudtára kellene adni, hogy a "személyzete" nem pusztán azért van, hogy őt szórakoztassa!
Mert esetleg ő azt hiszi!
Mert úgy tűnik neki, hogy az ébren töltött nap minden pillanata azért van, hogy neki jó legyen, nevessen, élvezze.
Hát, pedig nem! Van olyan, hogy nem jó valami, hogy unalmas.
Egyszer a legkisebb, Benji, úgy 1 éves lehetett.
Méltatlankodva acsarkodott.
Próbáltunk mindent. Semmi.
Egyszer csak leültem vele szemben egy paradicsommal és elkezdtem enni.
Ő lehalkult szép lassan,és figyelt. Nem szóltunk. Én szürcsölve ettem a paradicsomot. Nagyon éhes lehettem... Ő nézett, nézett, kicsit mosolygott is és csendesen el kezdett játszani a kis labdájával. Valamit ott és akkor megértett. Kívánok Nektek ilyesmit is! Merjétek hagyni unatkozni, méltatlankodni is kicsit! Nem sírni, csak picurkát küzdeni. Neki is jár a saját sikerélmény.;)
Esteledik.Lassan finisbe fordul a délután! Nem elég mára az önfeláldozásból?
Aki nem tette, jól tette, aki tette, hagyja abba ha bírja:), és eressze el magát. Próbaüzemként csak pár percre!
És ez sokszor már maga is kihívás!
Ági
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése