A szappanos kéz csúszik, én meg hirtelen berepültem a sütőbe.
A családi legendárium része ez a történet, hiszen itt vagyok sületlenül, ilyen szempontból tutira épen, de valahányszor ez a sztori említésre kerül, és lepereg előttem mint egy kisfilm, mint egy vágókép, egy kis snitt, picurkát kiver a víz tőle, mielőtt elmosolygom a történetet.
Ez jutott eszembe a hibázásról, elsőre.
A tökéletesség vágya talán innen eredhet: szeretnénk tutira menni, szeretnénk hinni hogy velünk nem fordulhat elő mindaz, ami másokkal!
Hááát, jelentem, előfordulhat, aztán vagy megússzuk, vagy sem.
Amit megúszunk, azt elnevezhetjük mondjuk hibának, vagy mázlinak, vagy annak, aminek!
Lényeg, hogy ne legyen belőle semmi maradandó baj, "legfeljebb" egy (rossz) emlék.
Azzal meg már elbánunk, nem igaz?
(Én csak tudom, hisz ez a szakmám :))))
Nade itt a húsvét! Annával számtalanszor festettünk tojást, legutóbb tavaly, amikor a kisMór még "bentlakásos" volt.
Ahogy azt kedvenc, sőt, kedves sógorom (is) mondja, elmúla a húsvét de nem múla el a bájgli
Így igaz, mindig volt bájgli, meg minden húsvéti kellék. Nyuszink nem volt. "Csak" Nyuszika. Ez Anna beceneve az atyai szájból:).
Egyszer Ibu, (a szupernagyi) vett húsvétra 2 kiscsibét, tiltásom és kérésem ellenére Nuskának, még a Hadházin, az emeletes házba...A papagáj kinőtt kalickájába tettük, hova máshova???
Azt már nem kell mondanom se, hogy az egyik félszemére vak is volt. Mármint az ajándék csibe!
Na ja, anyósom (amúgy xuper) gyermek és felnőtt ideggyógyász volt, nem pusztán szupernagyi! :)
Nade Nusika imádta őket, és ez természetesen mint mindig, akkor is Ibut igazolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése