Az nem baj, csak néha (gyakran) nehéz. Amikor nem alszik a gyerek és te fáradt vagy, álmos, kimerült és ideges, akkor persze, hogy maga a jóisten se tud lángolva szeretni.
Amikor mindent adtál, amid van, meg egy picurkát még többet is és még mindig ordit, akkor igenis nagyon rossz tud lenni.
Rossz érzés, rossz gondolat, rossz az egész világ.
Aztán ha csend lesz, elalszik végre és te is pihenhetsz, akkor ébredéskor ránézel és helyrebillensz.
De van, aki nem.
Ez megint kicsit szakma, de egy kicsit saját élmény is.
Van hogy nem sikerül könnyen visszabillenni.
Ez aztán, ha párkapcsolatban- ha babakapcsolatban (stb)- okozhat krizist, érezhezed hogy vége mindennek.
Persze nincs, de érezheted!
Első lépésként úgy segithetsz magadnak, hogy ne maradj a rossz érzéseiddel magadra, magadban. Oszd meg.
Ha lehet, azzal, akire vonatkozik, és- vagy olyannal akit szeretsz és aki jelenléte megnyugtat, akit szeretsz s viszont. Sokszor elég egy ölelés, egy érintés, elég ha meghallgat.
És fontos az is, hogy legyen magánszféra, legyenek a mamának külön programjai, néha felfüggesztődhessen a szimbiózis.
Mert amikor egy nő teljes egészében, 24 órában anya, az csodás, de az anyaelemek is kimerülhetnek!
És a baba nem akar mást mint boldog anyát!
Érdeklődve nézi, hogy a mama kinyúlva fekszik mellette. De segiteni nem tud, "csak" azzal hogy van:)!
Vegyetek igénybe segitséget ha van, merjetek inteni és kilépni a baba mellől az ajtón.
Lehet kicsit rossz ez is, nehéz, de hatalmas lesz a belépés öröme!
Anno, ezer éve, este lefektettem Mátét, anyósom érkezett bébiszitterkedni.
És mint kezdő lélekbúvár, mint tanuló, önismereti csoportra indultam.
Puszi Máténak, integetett is fekve, mosolygott, 2 éves lehetett? Megbeszéltem vele hogy megyek és ő alszik, és Ibu jön és vigyáz rá, és mire felébred itt leszek.. satöbbi.
Nyilván magamat győzködtem erősen! Kiléptem a szobából és öltöztem. Egyszercsak ki áll mellettem az előszobában, pucér talppal, pizsamában és teker magára kapkodva egy nagy sálat meg mindent amit lát?
"Sapa, kaba, baba isz el"- hadarta, közben engem nézett, felém kapkodott, lázasan sietett, hogy velem jön.
Ó nem, ő már akkor se volt önző, már akkor se a másikat (én) akarta akadályozni, visszatartani.
Nem nem, ő akart társulni, ő akart helyzetet megoldani.
Anyával, együtt lenni. Akit szeret, aki őt szereti, nem magára hagyni.
Ő ma is ilyen. Jó ez neki?
Egyet tudok, hogy szeretni, jól szeretni, közben önálló identitásnak is megmaradni, ami szintén létkérdés, nagyon jó, mindennél jobb lehet, de néha (soxor?) irgalmatlanul nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése