Régen nem jártam már a főutcán és környékén, pláne ilyen korán. Sütött a tavaszi nap, kicsit melegített is már. Fújt egy kis szél, még hűvöst hozva. Elintéztük a hivatalos ügyet majd négyen négyfele széledtünk. Az idegsebész idegsebészkedni, a kutató orvos kutatóorvoskodni, a nőtársaik a földhivatalba, a bankba és bevásárolni. Én hazaszaladtam és sóskát főztem ebédre, mindig főzök, hogy a " kicsinek" (20 éves) legyen, amikor hazajön. Betettem a mosást, rend látszatát keltve gyorsan össze is pakoltam.
Kinéztem a kertbe, ragyog a nap a fák közt.
A 2 lusta idős macskahölgy, Icu és lánya Icuka szigorúan háttal fekszenek a homokban.
Kapnak enni, inni, nem hálásak, elvárják. Aztán megyek mindjárt tovább, a rendelőbe, meg ügyeket és bajokat intézni, közben a munkában is társ barátnővel találkozni.
Meg kellene javíttatni a soron következően elromlott háztartási gépet, és nem folytatom mi mindent kellene még.
Ehelyett most pár percre eldobom magam és arra gondolok, hogy most, épp most, right now, jó nekem...
Filmként végigfut bennem mindazok arca akiket szeretek, mint egy patchwork montázs-film.
Hirtelen és váratlanul. Érdekes és jó érzés.
A fordítottját, a rossz dolgokra gondolást már számtalanszor megéltem. Ez új. Mostanában egyre inkább észreveszem, hogy gyűjtöm a jót.
A gyerekek tanitottak meg erre?!
Azzal hogy olyanok lettek, amilyenek?! Visszatanitanak nekem fontos dolgokat? Van, aki ingerülten kioktat, magyaráz, sőt, számonkér. Van aki kedvesen tükröt tart. Van aki viccesen de hajszálpontosan eltalál egy bíráló-figyelmeztető, segitő szóval. Befogadom.
És most úgy érzem, hogy ez a pár perc nyugalom született belőle.
Szép napot, szívben megélt és kifejezett szeretetet mindenkinek!
Ági
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése