Muszáj, mert ilyen pillanatokból kevésben van részem mostanság, ezért meg kell becsülnöm minden passziózós percet.
Régebben, ha nem volt dolgom, előfordult, hogy a napot egy habfürdővel indítottam, majd bekentem magam ilyen-olyan krémekkel, hajmosás-szárítás, outfit-kiválogatás...szóval otthoni wellness programmal kezdtem. Aztán megreggeliztem (Ádám hozott sós kiflit jegeskávéval), utána meg -ha egyedül maradtam- nézegettem a kedvenc sorozataimat, lementem a boltba nassolnivalóért... Igazi semmittevés. Jó volt.
Most a wellness kimerül abban, hogy egyedül (vagyis Mór nélkül) fürödhetek 1-2 hetente egyszer. De az is megesik, hogy öt perc után kiugrom a kádból, mert Mór üvölt utánam, mint a fába szorult...
Ámde, amit sosem értékeltem igazán és aki most igazi zene füleimnek: a csend.
Itt vagyok huszonhat évesen és szomjazom a csendre.
Ami egy baba és egy zenész férj mellett viszonylag nehezen kivitelezhető...
De ha egyszer mégis megkapom, csak fekszem/ülök és hallgatom.
A békés semmit.
Pedig ilyenkor a szomszéd anyuka biztos rendet rak, edz, porol, szortíroz, vagy minimum a holnaputáni ebédhez pácolja a húst.
A szomszéd nő nem heverészik, ő folyton produktív.
Viszont amíg ő a házi készítésű tisztítószerét keveri ki épp, én köszönöm szépen, inkább élvezem, ahogy szinte megáll az idő a nyugalomban.
Mert nekem ez kell. Mert minden megvár, a koszos edény, a szennyes, de a gyerek nem. Az egészségem nem.
Így ez utóbbi kettő érdekében én most addig nem moccanok, amíg nem muszáj.
Vasárnap van, Mór alszik. Én pedig mellette heverek és a telefonomon írok Nektek.
Ez most számomra igazi pihenés. Kiélvezem minden pillanatát!
Bármit is csináltok ma, éljétek meg, értékeljétek, csináljátok boldogan!
A szomszéd füve pedig le van sz***va!;)
Üdv,
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése