Egy hordozás-mániás vallomása

Ma újabb hordozót vettünk.

Egy Hop-Tye-t, ami a mei-tai egyik unokája.

Ez már haladóbb fokozat, mert kötözős.

És hát fantasztikus! 

De ez most nem egy kritika akar lenni. Csak ez egy jó apropó ahhoz, hogy kiírjak magamból ezt-azt a témában.

Az a helyzet, hogy amikor Mór megszületett, el voltam keseredve.

Sem a szülés, sem a szoptatás nem halmozott el sikerélményekkel.

Császárral szültem, majd nem volt elég tejem... Kínlódtunk, mindketten.

Annyira rágörcsöltem arra, hogy szoptatnom KELL, mert az a HELYES, akkor vagyok JÓ anya... 

A szoptatás-kálváriát egy másik posztban fogom leírni, a végkifejlet happy end, Mór hosszas harc után végül igazi anyatejes baba lett. Jessz!:)

És nem mellesleg végre egy vigyorgó, nevető kisbaba.

Azt, hogy ez összejött, egy-két más összetevő mellett abszolút a hordozásnak köszönhetjük.

Hogy miért?

Mert a hordozás lelassítja az időt. Felkötöd/csatolod magadra a babádat és egyszercsak beszűkül a tér, az idő. Megérzed a melegét, a szuszogását, minden rezdülését. 

Összeilleszkedtek, mint a borsó meg a héja. És mindketten megnyugodtok, ellazultok. 

Ez nem valami ezo-bio-öko hókuszpókusz! 

Ez a legősibb, legtermészetesebb igény egymás közelségére. Naná hogy megnyugtat!

És a hordozásnak ez a lelassító hatása elérte nálam, hogy ne akarjam olyan görcsösen sem a szoptatást, sem a "jó alvó" babát. 

Gyakorlatilag kiverte a fejemből a sok-sok elvárást, ami lebénított és olyan boldogtalanná tett.

Mert ugye a szomszéd anyuka természetesen szül. Vagy ha császárral, akkor meg nem nyavalyog, mint én. Szülés után azonnal tejel, leadni is tud belőle. Vagy ha nem, akkor sem siránkozik, ellentétben velem. Hiszen anya, ez a dolga. Slusszpassz. És az ő babája alszik, sokat, magától, kiságyban, saját szobában. Mert az meg az ő dolga. A szomszéd unokája már kéthetesen végigaludta az éjszakát. Jó baba. 

Ehhez képest, ott voltunk mi, én -a császáros, tízmilliket tejelő anyuka- és Mór -aki nemhogy nem aludta át az éjszakát, de a nappalokat is éber álmossággal szenvedte át. A szomszéd néni szerint akkorhát ő nem is jó baba? 

Na ezekből lett elegem. 

Jó anya, jó baba témában senki sem nyerhet. Úgyhogy becsuktam a fülem és elkezdtem magunkra figyelni.

És a hordozónkban megtaláltuk a csendet, amire nekünk szükségünk volt.

Amire nekünk szükségünk van. 

Talán nevetséges, ahogy halmozom egyik hordozót a másik után, de számomra ez olyan, mintha megtaláltam volna a bölcsek kövét és szeretném kiélvezni ahogy és ameddig csak lehet.

Mert ez rólam is szól, nekem is jó, engem is gyógyít. 

Emlékszem, pár hónapja sírtam Anyának a telefonba, hogy Mór folyton bömböl, nem lehet letenni, nem alszik, csak rajtam, de így meg se lehet vele/tőle moccanni. 

Erre azt mondta (emlékszel,Anya?), hogy hát vagy el kell fogadnom, hogy Mór ilyen, vagy még megpróbálhatom magamra kötni. 

Ekkor még ez csak egy ötlet volt, majd egy-két hét múlva csodás gyakorlat.

Bevallom, korábban nem értettem, fumigáltam a babahordozást, a kendőzést. 

Mert nem tudtam róla semmit. Sokan vannak ezzel így, megszólnak az utcán, hogy elszorítom a gyerek lábát, aki mellette biztos épp fulladozik, ha mástól nem, akkor attól, hogy megfojtom a szeretetemmel. Megkaptam, hogy így sosem fog megtanulni járni és hogy érettségire is hordozóba vihetem. Van, aki az égnek mereszti a szemét, amikor meglát minket, van, aki cümmög, van, aki a bajusza alá sziszegi, hogy "szegény gyerek".

Ha valamit, akkor azt kőbe lehet vésni, hogy a (helyes!) hordozásnak nincs negatív mellékhatása.
Lehet csinálni, amíg jól esik.
Sőt, én speciel receptre írnám fel.

Én azt mondom, hordozóba minden babával, hordozzon minden szülő, nagyszülő, nagytesó és bárhogy is ellenzi a szomszéd, le van sz***va!;)

Üdv,

Anna

U.i.: Ti mit gondoltok a témáról? Kíváncsi lennék a véleményetekre, esetleg saját tapasztalatokra..:)