Hogy mi történt?
Semmi!
Feküdtünk az ágyon, ő pedig lehetetlen pózokban szopizott.
Keresztbe rajtam, négykézláb, rám támaszkodva állásból lehajolva, fejjel lefelé, gurulva... Én majd' bepisiltem a nevetéstől.
Valahogy ráragadhatott a jókedv, mert ő is elkezdett kurjongatni.
Mosolygott, ujjával rám mutatva nevetett, gurult az ágyon, igazi felhőtlen hangulat volt. Legalább egy órán át tartott.
Azt hiszem, így lassan 10 hónap után eljött az a pillanat, amikor a szívem szó szerint remegve olvadozott.
Éreztem, ahogy feltöltődöm szeretettel, boldogsággal.
Persze, eddig is voltak pillanatok. De nem ilyen hosszan tartóak.
Tudom, tudom, milyenanyaazilyen???!!
A szomszédnak ez nemhogy mindennapos, ámde mindenperces.
Nekem nem.
Mór temperamentumos kissrác, amint valami nem tetszik neki, azonnal a magas cén jelez. Ez pedig gyakori. Ő ilyen. Ebbe ritkán fér bele a hosszantartó elégedettség.
Most viszont megtörtént.
De ennél ez sokkal több volt.
Valami megszületett, valami szövetség, cinkosság.
Talán most először láttam igazi szeretetet a tekintetében. Bizalmat. Kötődést.
Most először fejezte ki mindezt.
És ez leírhatatlan csoda.
Nyilván szeretem a gyerekem. Feltétel nélkül.
De érezni, látni, hogy Ő is szeret...
Hát ez tényleg mindent megér.
A szomszéd nyilván rosszallóan nyekeg hogy bezzeg ő azonnal eljutott idáig. Oké, jó neki. Örüljön neki.
De azért őt mégiscsak lesz***om.
Mert ez a csoda most velem, velünk történt. Megkésve bár, de végre feltöltődött a szülés óta tátongó boldogság űr-folt a szívem eldugott mélyén.
Boldog voltam én. Nem extrém módon, inkább olyan nyugodtan.
A szülés után az anya ad és ad és ad. Ez a dolga. Ezt kell tennie. Ez a természetes.
A baba cuki, illatos, törékeny, ez gyengéd érzéseket ébreszt bennünk.
De aki felfedezte már a viszontszeretés jeleit a gyerekében, az tudja, hogy az újszülött iránti imádat csak a kezdet.
És hol van még, hogy azt mondja: Ma-ma...
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése