Elmosogattál mindent, aztán észreveszed a két napja beáztatott edényt az odaégett tarhonyával az alján.
Felmostál a fürdőszobában, de közvetlenül utána kiborítasz egy flakon hintőport a padlóra.
Felteszed főni a tésztát és olaj helyett véletlenül almaecetet öntesz a vízbe.
Felhajtasz egy nadrágot és a végén jössz rá, hogy kicsit odavarrtad az ágyhoz.
A nadrágodra (ami persze fehér) öntöd a piros körömlakkot.
Másfél órás szeánsz után elaludt a gyerek, pont leraknád, amikor óriásit tüsszentesz.
Megírsz egy tolsztoji hosszúságú blogbejegyzést, amit egy mozdulattal ki is törölsz.
A pasid/férjed helyett az újdönsült főnöködnek küldöd el az sms-t: Szexi vagy.
Fentiek mindegyike megesett velem.
A töredékéért agyvérzést kaphattam volna, ha nincs egy életmentő, szuperszónikus mellényem: az öniróniám.
Nem arról van szó, hogy milyen csodás humorérzékem van.
De kétségkívül sokat lendít a mindennapok nehézségein, hogy képes vagyok röhögni magamon.
Vagy a helyzeten, amibe belekeveredtem.
A szomszéd mindent nagyon komolyan vesz. Önmagát a legjobban.
Pedig mennyivel egyszerűbb az élet, ha lelazulunk és képesek vagyunk könnyesre szakadni a nevetéstől a legnehezebb szituban is.
Például, amikor szültem, Ádám is végre beért a kórházba, rögtön azt kérdezte, hogy vagyok. Mire én: Hát, épp szülök. Mindenki elnevette magát.
Én is, pedig épp azért akartam könyörögni, hogy valaki legyen már olyan kedves, hogy lelő.
De a szarkazmus, az önirónia itt is előtört. És milyen jó, hogy így történt.
Nem mondom, hogy ez könnyű, azt meg pláne, hogy mindig sikerül.
Van, hogy bőgök, vagy bőgnék, de visszafojtom. Van, hogy káromkodok, szentségelek. Van, hogy fásultan meredek magam elé.
De előbb-utóbb előszedem a király mentőmellényemet és máris -legalább egy pillanat erejéig- sz***ok a helyzet nehézségére.
Meg a sanyarú képű szomszéd fűjére.;)
Szép szombatot Nektek, sok-sok nevetéssel!
Üdv,
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése