Haha, nevezhetjük felőlem akárminek, fáradt vagyok és kész. Részemről ennek nem a tavasz az oka, pontosan tudom, mi/ki az.
A neve: Mór.
De ez nem mentség, csak magyarázat arra, miért nézek ki úgy, mint az uborka, amit három hónapja a hűtő legmélyebb pontján felejtettek. (Szégyen vagy nem, a példa személyes élményből fakad...)
Ez viszont csak én vagyok.
Továbbá itt egy lakás, ami úgy néz ki, mint ha a Katrina és Ivan hurrikán randevúzott volna benne.
Közben persze mozdulni is alig bírok.
Node elé az önsajnálatból, gondoltam, itt az ideje felszámolni az agóniával!
És mivel úgy sejtettem, nem vagyok egyedül a problémával, kifundáltam ezt a kihívást, hogy mintegy mozgalomként rázzuk fel magunkat a mazochista, önmagunkat kipurcantó hanyatlásból.
Ha rövidtávú, pici célokat tűzünk ki magunk elé, könnyebb azokat megvalósítani, kipipálni, így több a sikerélmény is!
Nem fogunk kilókat fogyni, a narancsbőr sem ettől fog eltűnni és az otthonunk sem kerül a Lakáskultúra címlapjára, de tuti, hogy jobban érezzük majd magunkat.
A szomszéd közben róhatja a köröket a futópályán, vele fut a gyereke is, mind szuperpaleoatkinsbionorbiupdate étrend szerint táplálkoznak, a lakásuk olyan tiszta, hogy a wc csészében egy újszülöttet is meg lehetne fürdetni.
De ki nem sz***ja le?!
Nekünk ez is feladat -nekem tuti- és ha ez sikerül, ki tudja, talán emelhetjük a tétet a nyári kihívásra...:)
Ne feledjük, nem túlélni kellene az életet, hanem megélni! És minél több jót éljünk meg!
Ehhez viszont cselekedni kell!
Apró lépésekben haladunk, van egy hónapunk.
A játékszabályban leírtak a minimumot jelzik, ha több időt is tudsz szakítani magadra, ne sajnáld, csináld, ÉLVEZD! Jár Neked!!! Pont Neked ne járna?!
A szomszéd persze csóválja a fejét...
De az le van sz***va!!!
Hajráhurrá, mindent bele!
Üdv,
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése