Mintha mindig is terhesnek kellett volna lennem.
A világ legtermészetesebb állapota volt. Megéltem minden másodpercét. A végén persze már mindent bevetettem, hogy vége legyen -mégiscsak a legmelegebb nyárban voltam 9 hónapos...
Láttam számtalan nagyhasú kismamát az utcán, jógán, a dokinál, de valahogy nem éreztem a közösséget velük.
26 éves voltam, gyakran jártam Ádám koncertjeire, néhány fröccs is lecsúszott a forróságban, jöttem-mentem, mintha semmi nem változott volna, csak a hasam mérete.
Imádtam, hogy nem "anyukásodtam" el.
Ez volt számomra a természetes.
Szentül elhatároztam, hogy szülés után is ugyanolyan ruhákban járok majd, mint előtte, nem leszek lelakott, figyelek magamra, fiatalos leszek, csak akkor már Mórral kiegészülve jövök-megyek.
Aztán megszületett...
A bohém szerkókat felváltotta a szoptatás-kompatibilis ruházat, ami nem mellesleg takarja a hasam.
A hajam szigorúan mindig összegumizva, mert a gyerek egyébként megeszi, kitépi.
Jövés-menés?! Hát akkor mi lesz az alvással, evéssel? Vajon tisztába tudom-e itt vagy ott tenni?
És amúgy is, kivel? A gyerekes ismerősökkel (akik kevesen vannak) nehéz egyeztetni, nekik tuti máskor van az alvás-evés.
Teljesen elbátortalanodtam a kimozdulásokat tekintve.
Egyszer elmentünk kisbabás jógára.
Mór élvezte, nekem olyan érzés volt, mintha egy megesett tini lennék a sok érett anyuka között.
Nagyon fura volt, mert egyszerűen nem ment a barátkozás. Mechanikusak voltak a "Tiéd mennyi idős?" típusú csevegések, de senkivel nem éreztem egy "klikkben" magam.
Kezdett elhatalmasodni bennem, hogy talán fel kéne nőni, kívül-belül.
De nem ment.
Továbbra is akkor érzem jól magam a bőrömben, ha borzos a hajam, ha csíkost viselek pöttyössel, vagy egy másik csíkossal.:)
Nem tudok mondókákat, klasszik gyerekdalokat, utálok és igazából képtelen is vagyok gügyögni.
A kisbabás jógán az oktató felajánlotta, hogy elküldi az elhangzó dalocskák szövegeit...
Az egyik így szólt:
"Tip-tap-tipi-tap-tipi-tapi-tap-tap."
És ezt úgy idézem, hogy nem kértem emlékeztető emailt, hanem elsőre megjegyeztem!:D
Viccet félretéve, én inkább Beatles dalokat énekelek, vagy a minap például Amorf Ördögöket, de volt, hogy a Skafunderz zenekar Makákó című klasszikusával szórakoztattam Mórt.
És imádta. Ráadásul én is élveztem.
A Nyuszi ül a fűben, vagy a Füles mackó az leginkább Anya (Ági) előadásában népszerű.
Nem könnyű anyaként önazonosnak maradni.
Főleg, ha nincs segítség a közelben.
Bevallom, néha hiányzik, hogy koncertre menjek, a Csendesben rozézzak a barátnőimmel.
Mór egyelőre viszont túlzottan is igényel, nélkülem nincs (el/vissza)alvás.
Így nincs más, minthogy az eredeti tervhez visszatérni és babástul mobilizálódni.
Lassan jön a nyár, igenis megtanulunk mászkálni.
Mert akárhogy is próbálkozom, nem illik hozzám az otthon mondókázós, babaringató programokra járós anya-élet.
És már nem hiszem, hogy bele kell erőszakolnom magam ebbe a szerepbe.
Ha sikerül megtalálnom ÖNMAGAM az anyaságban, akkor ugyanolyan természetes állapot lehet, mint amilyen a terhesség volt.
A szomszéd mostanra már tuti hiperventillál és legyezi magát, hogy "milyenanyaazilyen", egyáltalán, "minekszülazilyen???!!!!", de én azt vallom, hogy az anyaság nem egy előregyártott formából kiöntött szerep.
Nagyban függ az adott anya személyiségétől.
És mégha a szomszéd azonnal megtalálta önmagát a bezzeganyaságban, attól még nem szaranya az, aki próbál (még) boldogabb, kor-stílus-önazonosabb lenni.
Gondoljunk bele, mennyivel színesebb egy olyan élet, amiben nem gyerekdalokat éneklünk non-stop, hanem a kedvenc számainkat?
Anyának is jó, ettől duplán jó a babának.
A boldogság sokkal jobban fejleszti a kicsiket mindennél.
9 hónap alatt, azt hittem, egy igazi anya is kifejlődik, nem "csak" a bébi.
De tévedtem. Nem vagyok igazi anya.
Én én vagyok, aki anya lett.
Olyan, amilyen.
Olyan, aki a "Mese a vakondról, aki tudni akarta, ki csinált a fejére" című remekművet olvassa fel a gyerekének.:D
A szomszéd pedig, mint a vakond feje, le van sz***va.;)
Üdv,
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése