2014. április 18., péntek

"Te is felnőttél valahogy..."

"Én már felneveltem három gyereket, csak tudom, mit hogy kell..."
Kedvenc mondatom.
Csak egy a baj, hogy ezt nagyon sok ember a világon ugyanígy elmondhatja magáról.

Sokmilliárd anya él a bolygón, gyerekét nevelgetve.
Azt nem tudom, hogy más országban hogy van, de itthon fix, hogy önérzeti kérdés a gyereknevelés.

Például egy alapszitu:
A nagymama, aki felnevelt x gyereket, találkozik az unokájával.
Nagyi: Vettem a kicsinek babakekszet.
Anya: Kedves vagy, de mi nem adunk neki babakekszet.
Nagyi: Hogyhogy nem? De hiszen Ti imádtátok!
Anya: Persze, hogy imádtuk, hiszen édesség. Mi viszont nem adunk neki, ráér még a cukorral... 
Nagyi: Ó hát annyi cukor nem árt meg.
Anya: Tudom, de mi ennyit sem akarunk adni. Nagyon aranyos vagy, hogy vettél, de mi nem adunk ilyesmit. Nem egészséges.
Nagyi: Ti is felnőttetek valahogy, pedig egy csomó ilyet ettetek. 
Anya: Attól még egészségtelen, de hagyjuk, zárjuk ezt rövidre. 
Nagyi: Pedig direkt neki vettem, olyan finom, biztos szeretné... De hát úgy tűnik, most ez a divat, ti tudjátok...

Na, ismerős? 

Mi minden van egy ilyen párbeszéd mögött?

A Nagyi szeretne kedveskedni az unokájának, vesz neki valamit, amit az ő gyerekei imádtak anno. 
Erre kiderül, hogy darázsfészelbe nyúlt.
Szegény Nagyi.

Anya látja, hogy a Nagyi csak kedves akart lenni, de nem fogadhatja el csak azért, hogy ne legyen sértődés.
Szegény Anya.

A Nagyi próbál érvelni azzal, hogy anno a gyerekei imádták a kekszet, de Anya szerint egészségtelen, ezáltal némileg (akaratlanul is) lefikázza a Nagyi szülői teljesítményét.
Szegény Nagyi.

Anya kezd türelmetlen lenni, amiért magyarázkodnia kell valami miatt, ami nekik természetes, bevált, mégis úgy tűnik, mintha ő lenne faksznis hárpianya.
Szegény Anya.

Nagyi kezdi érezni, hogy nincs mit tenni, tényleg nem az ő gyerekéről van szó, rájön, hogy nincs beleszólása, de még azért megpróbál érvelni, mert nem akar alulmaradni sem anyaként, sem nagyiként.
Szegény Nagyi.

Nagyi beveti a nagyágyút: ez most a divat, ti tudjátok...
Ezzel egyrészt lemond a keksz-adásról, másrészt elbagatellizálja Anya nevelési elvét.
Szegény Anya.

Láthatjuk, egy ilyen szituációból senki sem tud jól kijönni.
Ám gyakran megesik az ilyen.
Aknamező az alábbi néhány téma:
-altatás (Miért így? Ez így nem normális! Mi nem így csináltuk! Hagyd sírni! Szerintem jobb lenne máshogy. Ti ennyi idősen már átaludtátok az éjszakát...)
-etetés (Nem elég már a tej, adjunk neki mást is! Ti ilyenkor már velünk ettétek a húslevest. Tegyünk hozzá kis sót,cukrot, akkor majd jobban ízlik neki.)
De ott van még a cumi/nem cumi, pelenka/szobatisztaság, együttalvás/kiságy...
Kikerülni a nézetkülönbségeket nem lehet.
Mertogy mások vagyunk.

Van-e megoldás?
Nem tudom, talán.
Egyrészt nem tudhatjuk, hogy ahogy mi csináljuk, hibátlan mód-e.
Ezért ne vegyük véresen komolyan.
A szomszéd is mindig mond ezt -azt, de Ő ugye le van sz***a. 
A Nagyi érzései viszont fontosak. 
Így el lehet mondani Neki, hogy anno biztos Ő is a legjobbat akarta a gyerekeinek. Ez velünk sincs másképp. 
Mind tudjuk, hogy nincs tuti recept semmire. 
Akkor sem, ha már felneveltünk harmincöt gyereket és mind túlélte.
Épp ezért az NEM ÉRV, hogy valaki "már felnevelt x gyereket". 

Ágival is vannak néha "vitáink". 
Például kajafűszerezés, altatás ügyben. 
De valahogy sikerül úgy megbeszélni ezeket, hogy egyikünk sem érzi sem magát, sem a másikat szaranyának.
Talán mert mindketten tudjuk, hogy nincs tuti tipp. 

Aki azt hiszi, hogy van (pl a szomszéd), az le van sz***va.;)

Üdv,
Anna


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése