Tegnapelőtt 50-et, másnap 100-at.
Nem volt nagy rákészülés.
Mór épp véletlenül jól eljátszott magában, nekem eszembe jutott a Kihívás és az, hogy most itt a lehetőség, hogy kihasználjam a helyzetet.
Mór nézett rám nagy szemekkel, majd nevetni kezdett, hogy micsoda hülyeséget csinálok, jó volt a felüléses műsor.
Azon kívül, hogy ő élvezte, én elégedetten konstatáltam, hogy néhány rövid perc üresjáratot milyen jól ki tudtam használni.
Ez persze elgondolkodtató is.
Hány olyan pár perces üresjárat van egy nap, amikor nincs idő megnézni egy filmet, végignyomni egy Rubintrékát, vagy megcsinálni egy komplett hajkölteményt.
Ám lenne idő 10 guggolásra, vagy egy gyors körömreszelésre, egy kocka csokira, egy mosás beindítására, vagy egy alapos nyújtózkodásra.
Ehelyett telefonozunk, nézünk magunk elé, a gép elé, vagy bambulunk a gyerekre, nem élünk a pár perces ajándék idővel.
Pedig ha megtennénk, nem lenne gond a Kihívás minden pontját teljesíteni nap mint nap.
A szomszéd sosem áll le. A szomszéd minden perce aranyba van foglalva, másképp hogyan is lenne minden tökéletes körülötte?!
Node én nem törekszem a tökéletességre. Kis lépésekben haladok az "elég jó"-ság felé.
És az ilyen apró sikerélmények, mint 100 felülés két Mór megmentő akció között (ugyanis minden éles, szúró és elektromos eszköz izgalmasabb egy hülye csörgőnél), na azok fantasztikusak.
Na, elolvastad, most ne kattints tovább sehová, csinálj valami pici dolgot, amire aztán büszke lehetsz a nap végén!
Majnem mint a szomszéd...aki le van sz***va.;)
Üdv,
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése