A sok figyelő tekintet között ha valamit, akkor a hibáit szeretné egy anyuka leginkább elfedni.
A szomszéd steril, légüres térben nevelgeti kicsi szobabáját, aki a tankönyv szerint cseperedik, anyuka melle pedig dagad a büszkeségtől és a legjobb minőségű szuperanyatejtől.
Ő sosem hibázik.
És ha megtudná, én mekkorákat vétettem eddig, szerintem rámhívná a gyámhatóságot.
Elébemegyek a dolgoknak, kiteregetem a mocskos szennyesem.
Még a kórházban történt a legelső.
Első közösen töltött éjszakánkon (szülés utáni harmadik éjjel), amikor Mórt a kétórás szoptatás után tisztába akartam tenni, a friss császárseb és a katéter fájó helye miatt kissé bénán kászálódtam le az ágyról, kezemben a babával. Elbotlottam, nekiestem a guruló kiságynak. Ismétlem, babával a kezemben. Ő megijedhetett (nem ütötte meg magát), sírni kezdett. Nekem viszont fájt, hiszen minden izmomat befeszítettem, hogy ne essünk el, a sebem lángolt. Percekig sírtam, hogy mi van, ha elejtem. Vagy ha kiszakad a sebem és kiesik a kezemből a baba. Egyedül voltunk a szobában, én csak zokogtam és ölelgetten Mórt, hogy ne haragudjon.
A második megismétlődött háromszor.
Először a háromhetes Mórral, aztán már féléves volt a következőnél, utoljára kb két hete történt. Hogy mi? Hát a fejére ejtettem a telefonom, miközben a cicimen aludt. (És cicin akár 2-3 órát is elalszik, nem csoda ha telefonozok...) Háromból kétszer fel se tűnt neki. Egyszer igen, akkor sírt. Legutóbb...
A legdurvábbat hagytam utoljára.
Kétszer esett meg.
Ezek viseltek meg legjobban.
Hátihordozásban még nem vagyok igazi expert. Sokat gyakorlunk, mindig ágy/kanapé/puhaságközelben. Még szerencse.
Egyszer én barom valami plüsspárnán állva (??!!) lendítettem a hátamra Mórt, persze megcsúsztam, előrebuktam a kanapéra. A kisfiúnak fel se tűnt, nagyot kacarászott, hiszen végig fogtam, de órálig reszkettem, mi lett volna ha...
A második alkalom tegnap történt.
Már a hátamon volt Mór, de valahogy bénán tettem az anyagot a hátára-jézusom, leírni is rettenetes...-egyszerűen csak hátrabucskázott az ágyra.
Na itt nem nevetett, megijedt nagyon, sírt is...én is.
Nyilván nem véletlenül gyakorlom a hátihordozást puhaközelben. Mert még béna vagyok. Tutira akarok menni.
De ez a két alkalom órákra tönkrevágott, pedig a kisfiúm nem sokkal ezután már vidáman gííízett.
Tudatosan nem sokkal később újra hátamra tettem Mórt, tudjátok, ha leesel a lóról (anyáról), minél hamarabb vissza kell szállni.
Na leírtam. Nem mondom, hogy nagy kő esett le rólam... De úgy érzem, ez a helyes. A hibákat is vállalni. Mert biztos vagyok benne, hogy mindenkinek, még a szomszédnak is vannak ilyen eltitkolt történetei.
Csak ezekről nem beszélünk...
Lehet engem elítélni, cümmögni, hogy milyenanyaazilyen.
A szomszéd biztos ezt tenné.
De nem tehetek mást, mint hogy lesz***m a cümmögést és igyekszem a továbbiakban nem törni többé a gyerekem életére.
Na vajon olvastok-e még engem ezek után?:)
Szép napot Mindenkinek!
Üdv,
Anna
Szerintem aki azt mondja hogy ő mindíg jól tartja a gyerekét meg hogy nála sosem gurult még le a gyerek sehonnan az hazudik. Pl:én a mosógépről ugrottam annak idején pedig anyukám tényleg nagyon jó és gondos édesanya senki sem azzal születik hogy tudja hogyan kell egy pár napos hetes csecsemővel bánni mindent meg kell tanulni.A szomszédod meg valószínű folyamat attól retteg hogy valaki meglátja milyen béna :)
VálaszTörlés