Olyan érzés volt, mintha egy időzített bomba számolna visszafelé, hogy hamarosan próbatétel következik.
Hát eljött az a pillanat.
Mint utólag kiderült, az ijedelem nagyobb volt, mint a baj.
Mór az etetőszékében ücsörögve szopogatta a bulátáját.
Kb egy hónapja kap ilyet, szereti szétmoncsolni.
Az én kisfiam amúgy nincs rajta túlzottan semmilyen ételen, alig kanalaz valamit, inkább rajtam csüng.
Ez a buláta viszonylag kedvelt nasi.
Egyszercsak hallom, hogy köhög.
Nála ez még nem jelent semmit, szokott néha csak úgy, szórakozásból köhögni.
De most elkezdett folyni a könnye, majd elvörösödött.
Nem tudom, hogy kerültem oda elé, szerintem repültem, automatikusan ledugtam az ujjam a torkán.
Nem jött semmi, csak némi nyál. Láttam aztán, hogy csak egy pici buláta ragadt a szájpadlására és reflexszerűen kezdett öklendezni, köhögni.
A család is megijedt, hiszen bordó volt a feje, szóval nem anyai túlparázás esete forgott fenn.
Mór egy perc múlva már vígan játszadozott, de én sokáig nem eresztettem el.
Amíg az ijedtség tartott, higgadt és gyakorlatias voltam.
Utána viszont sírtam. Elmondani nem tudom, mennyire megrémültem. Simogattam, szimatolgattam, öleltem. Szükségem volt erre a melegségre a rémület után.
Persze örülök, hogy megtapasztalhattam, hogy ha helyzet van, gyors tudok lenni.
De ha lehet, többé nem akarok ilyet átélni...
A szomszédok persze mondhatják ilyenkor, minek a buláta, micsoda hülyeség...
Ha ebben az adott helyzetben jelen lett volna egy szomszéd, lehet, hogy összeomlok.
De szerető környezetben voltam, ahol például az öcsém borzasztó kedvesen mondogatta, hogy milyen határozott voltam... Bearanyozta a lelkem. Komolyan.
Pedig már kezdtem volna önmagam szomszédjává válni, hogy mit hogy csináltam rosszul.
És ha a saját szomszédod vagy, akkor mégsem sz***hatsz önnön fészkedbe...
Veletek történt már ilyesmi??
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése