Én rengetegszer!
Örömömben, bánatomban, dühömben, félelmemben, szóval én -mondhatjuk- egy bőgőmasina vagyok.
Mindig is az voltam.
Mielőtt anya lettem volna, akkor is.
Pillanatok alatt megindult a csap.
Voltak ebből ciki helyzetek is ám...
Például amikor az egyetemen Lang Györgyivel kellett interjút csinálni és hát nem sikerült valami fényesen. Óvatoskodó, unalmas voltam, nem kérdeztem rá olyasmikre, amik tényleg érdekeltek volna.
Utána visszanéztük és Máté Kriszta -a tanárom- jelezte, hogy mik voltak a hibák. És totál igaza volt. Én pedig olyan dühös lettem magamra, hogy elbőgtem magam. Ott, mindenki, az osztály, a Lang Györgyi, a Máté Kriszta előtt. Ők meg csak mondták, hogy hát ne sírjak, nincs vész, csak lehettem volna bátrabb is.
Na de nem ez volt az igazán ciki.
Később egy ismerősöm találkozott a Lang Györgyivel, szóbajött az egyetem, hogy volt ott nemrég és hogy megmaradt benne hogy a Szabó Anna sírt...Jájjjj!
Na szóval sírós vagyok.
Terhesen már aztán azon is bőgtem, ha Ádám finomat főzött.
Szülés után a puszta létezéstől is bömböltem.
De egy-két hónapja valami megváltozott.
Non-stop Mórral vagyok és ez meggátol abban, hogy ennyire elengedjem magam.
Ez jó is tud lenni, de a nehezebb napokon néha olyan érzés fog el, mintha egy méhkas szorult volna be az arcomba-torkomba.
Hiába érzem, hogy mindjárt kiszabadul a könny-Niagara, de egyszerűen nem jön semmi.
De fojtogat.
Érdekes dolog ez.
A szomszéd szerint ne bőgj, tudtad, mit vállalsz, ez a dolgod, oszt kész.
Talán túl sokszor nem sz***tam le.
Mert most hiába esne jól, nem megy.
Vagy lehet, annyit sírtam már okkal-ok nélkül, hogy elfogyott?!
Mindenesetre érdekes dolog ez.
Még szokom a száraz-szemű magamat.
Vagy lehet, hogy pont a boldogságot?!
Ilyen lenne?!
Nem merem megkérdezni a szomszédot...
De mondjuk úgyis le van sz***va.;)
További szép vasárnap estét!:)
Üdv,
Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése